Mit tudott Erdély Hiltonja a 19. században, és mit tanulhatnának tőle napjaink vendéglátósai?

Kolozsvár szállodaiparának kezdeteiről, a békebeli idők önmagában is izgalmas időszakáról tudhattunk meg többet, és az is kiderült, hogy mi volt az a sokak által kedvelt Szamosvíz (izgalmas márkanév ez azért mintegy 130 év távlatából is) – nem bántuk meg tehát, hogy beültünk a Nagy Gáborról, Kolozsvár legendás vendéglátósáról szóló előadásra a Kolozsvári Magyar Napokon. Egy kivételes szakmai életutat mutatott be Nagy Béla nyugalmazott gépészmérnök, míg Talpas János egyetemi oktató (BBTE) előadása éppen azokkal a részletekkel egészítette ki az elhangzottakat, amelyekre az olvasó is kíváncsi lehet:

milyen üzenetet hordozhat a kereken száz évvel ezelőtt meghalt Nagy Gábor példája a mai kor emberének?

Nagy Gábor útja a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig vezetett, ahol egy rövid marosvásárhelyi kitérő után az egykori szobapincérből szállodaalapító és dúsgazdag földbirtokos válhatott. Szakmai teljesítményével és vállalkozói szellemével haladt előre a pályán, egy olyan időszakban, amikor Kolozsváron még csak pár szálloda, vendéglő működött. A polgárság körében még nem volt divatos étterembe járni, ezen a vasúti közlekedés beindulása változtatott, amiután egyre több vendéglátó hely jelent meg a környéken. Nagy Gábor volt az első kolozsvári kávéház üzemeltetője: a Bánffy-palota földszintjén, kerthelyiséggel is rendelkező helyiség különlegessége volt, hogy

voltak külön a nők számára fenntartott szalonok is.

Nagy Gábor azzal írta bele magát kitörölhetetlenül a kolozsváriak emlékezetébe, hogy a Belső Magyar utca és a Főtér sarkán lévő épületben 1891 szeptemberében megnyitotta Kolozsvár legmodernebb, 36 szobás szálloda-étterem együttesét. A Központi Szálló (a főtéri épület, amelyet a Sapientia vásárolt meg nemrég, homlokzatán a Melody-felirat olvasható) a kor legelőkelőbb vendégeit fogadta, az étlapon olyan, a francia konyha inspirálta ínyencségek szerepeltek, mint ragout leves spárgával, fogas remoulade mártással, pecsenye körözve, pipesült uborka salátával, parfait, és a borok közül nem hiányozhatott a Szamosvíz, mely persze nem a Szamos vize volt, hanem Nagy Gábor saját borászatának terméke. A Kőmál (Fellegvár) délkeleti oldalán elterülő szőlőbirtok bora

a kolozsvári rakott káposztával vagy a tordai pecsenyével egyenrangú helyi specialitás lett.

Valószínűleg ivott belőle Nagy Gábor leghíresebb vendége, Ferenc József osztrák császár és magyar király is, aki kivételes módon saját szakácsai főztje helyett a Központi konyhájának felhozatalából választott kolozsvári látogatásakor. Miben rejlett tehát Nagy Gábor sikere? Állandó vendégeit nagy becsben tartotta, a nemes egyszerűséggel ketreceknek nevezett páholyait Kolozsvár tehetősebb rétegei - iparosok, kereskedők, ügyvédek, lapszerkesztők, egyszóval az értelmiségiek - bérelhették. Akár ötvenfős lakomák rendezésére is lehetőséget biztosított, miközben a vendéglátóhely mindig nyitva állt a törzsközönségének. Ez ma is kihívás a vendéglátó helyek számára, több mint száz évvel ezelőtt is komoly pincéri teljesítményt igényelt. A zenészként is kiemelkedő Nagy Gábor igyekezett a legszínvonalasabb kávéházi zenével szórakoztatni a közönségét, rendszeresen fellépett például Salamon János, Bem tábornok tábori zenésze is. A Központi Szállón kívül rövid ideig a szőlőbirtokán is működtetett egy népszerű mulatóhelyet. Bár szőlő ma már nem terem arra, a jó ízlésről árulkodó lakóépület még áll a mai Galilei (egykori Gizella) utcához tartozó területen.

Nagy Gábor Kolozsvár társadalmi életének meghatározó alakja volt,

gazdag hangszergyűjteménye volt, hozzájárult a kolozsvári intézményes zeneoktatás működtetéséhez, anyagilag támogatott minden előremutató kezdeményezést. Pénzének legnagyobb részét a város belterületéhez tartozó földterületek felvásárlására fordította. Szaktekintélynek számított, így tanácsára a budapesti döntéshozók is kíváncsiak voltak, amikor az egyre-másra megjelenő éttermek, kávézházak, szállodák szabályozásáról volt szó. Erdély Hiltonja sikerének titka abban is megmutatkozott, hogy precíz könyvelést vezetett, és ennek érdekében nem volt rest külföldi példák alapján saját könyvelési rendszert kialakítani. Tudta, hogy mitől válhat jobbá a vendéglátás, és tett is érte: kezdeményezte a közös ipartestület létrehozását, illetve befektetett az országos premierként, minden állami és városi támogatás nélkül megalakult pincériskola működtetésébe is, ahol a felszolgálás alapjain túl például idegen nyelveket, illemtant is tanítottak a pincéreknek. Nagy dolog volt ez akkor Kolozsváron, és nagy dolog lenne ma is, hiszen mind a pincéregylet, mind a pincérképzés hiánycikknek számít az egész országban.