Elég komoly módszerrel és infrastruktúrával dolgoztak.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) hétfőn több tíz házkutatást tartott szerte Romániában, olyan személyeknél, akik a gyanú szerint bűnszervezetekbe tömörülve rabolhattak az európai autópályákon közlekedő járművekből. Összesen öt csoportot azonosítottak be, melynek tagjait minősített lopással és lopási kísérlettel gyanúsítanak.
Komoly infrastruktúrával rendelkeztek, erős motorral bíró autókkal, adó-vevőkkel felszerelkezve eredtek az európai autópályákon közlekedő kamionok nyomába, melyeket menet közben rámoltak ki. A nyomozók szerint Romániában, Belgiumban, Finnországban, Svédországban Spanyolországban és Hollandiában követtek el bűncselekményeket 2016 és 2018 között.
A mozgásban lévő kamionokat éjszaka, 7-8 férőhelyes, nagy raktérrel rendelkező, mozgatható tetőlemezes kisteherautókkal, kikapcsolt fényszórókkal közelítették meg, hevederek és kötelek segítségével másztak át a járművekre, felfeszítették a ponyvákat, és a bennük talált árut átpakolták a sajátjukba. Ezzel párhuzamosan egy másik gépjárművel akadályozták, hogy a közlekedés többi részvevője megközelítse a rablás mozgásban lévő helyszínét.
Az ügyészek Bukarestben, Ilfov, Argeș, Prahova, Teleorman és Ialomița megyékben összesen 73 házkutatást tartottak. Ebből 18 esetben a francia hatóságokkal közösen jártak el. A kár több tízmillió euróra tehető.
A DIICOT honlapján elérhető felvételek szerint elsősorban márkás ruhamüket, órákat, táskákat szállító kamionokra csaptak le.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...