// 2026. október 14., szerda // Helén

Mindent vissza: elfogadták az új román választási törvényt

// HIRDETÉS

Ami tulajdonképpen a régi, 2008 előtti pártlistás, arányos rendszer frissített változata. Alternatív küszöb is lesz.

Elfogadta a román képviselőház szerdán az új parlamenti választási törvényt, amelynek értelmében Románia – kisebb módosításokkal – visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez.

A szenátus által már korábban megszavazott jogszabály alapján 

a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak pedig 136 tagja lesz. 

A képviseleti norma szerint 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és 168 ezer polgárra egy szenátor. Várhatóan 18 nemzeti kisebbség egy-egy képviselője jut kedvezményesen mandátumhoz, a külföldön szavazó román állampolgárok négy képviselőt és két szenátort küldenek a kétkamarás bukaresti törvényhozásba a számukra megszervezendő 43. választókerületből.

A külföldön állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező állampolgároknak a választás évében – április elsejétől kezdődően a választás dátumának kihirdetéséig – lehetőségük lesz arra, hogy 

előzetes regisztrációval jelezzék voksolási szándékukat.  

Ez a külföldi választási körök megszervezését, jobb területi eloszlását szolgálja. Akik nem regisztráltak, azok is leadhatják voksukat, de csak a külképviseleteken.

Külföldön csak lakcímkártyával vagy a román útlevélben szereplő állandó külföldi lakcímmel lehet szavazni, de a román állampolgárok belföldön is már csak az állandó lakhelyüknek megfelelő megyében adhatják le voksukat a parlamenti választáson.

A parlamenti küszöb ötszázalékos marad, 

a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb is könnyíti: 

azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.

A két pártból álló választási szövetségek számára a küszöb nyolcszázalékos, a három pártból álló koalícióké kilenc, míg a négy vagy több politikai alakulat összefogásával létrehozott választási szövetségnek az országos szinten leadott voksok tíz százalékát kell megszerezniük.

Alternatív küszöb ide vagy oda, az RMDSZ képviselője szerint 

a politikai pluralizmus továbbra is veszélyezteti a magyar képviseletet. 

Márton Árpád ugyanis, aki az RMDSZ képviseletében vett rész részt a választási törvénycsomagot kidolgozó különbizottságban, az MTI-nek azt nyilatkozta: az alternatív küszöb a regionális pártok számára biztosíthat parlamenti képviseletet, de aztkizártnak tartja, hogy két egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt (az alternatív küszöb nem alkalmazható választási szövetségekre).

Kifejtette, hogy Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van”, és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakció kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál.

A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro