// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mindent tudni akar rólunk a SRI, és ehhez most 25 millió eurót is kap

// HIRDETÉS

Egy olyan adatbázis kialakítására kapott pénzt a SRI, amelyben szerepelne a megfigyelt személyek viselkedésének elemzése, Facebook-profiljának és minden publikus megnyilvánulásának adatai.

Négy civil szervezet, köztük a Helsinki Bizottság romániai emberjogi szervezete (APADOR-CH) nyílt levélben fordult több romániai és európai fórumhoz, melyben kifogást emeltek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik európai pénzeket elnyert pályázata ellen.

A SRI a román távközlési minisztériumnak a digitális gazdasági versenyképességet növelő finanszírozási programjának ahhoz a kiírásához pályázott, amely az elektronikus kormányzati rendszerek kihasználtságát hivatott javítani. A

A 40 milliós kiírásból a SRI pályázata 25 millió eurót nyert el

hardver és szoftvereszközök fejlesztésére. A SII Analytics elnevezésű projekt célja a civilek szerint az, hogy az alapvető állampolgári jogok semmibevételével a titkosszolgálat megfigyelés alá vonja Románia teljes lakosságát.

Egy olyan Big Brother típusú informatikai hálózat kiépítését teszi lehetővé, mely korlátozás nélkül gyűjtene adatokat az állampolgárokról az állami hivatalok segítségével. A nyilvántartásban szerepelne például a megfigyelt személyek viselkedésének elemzése,

Facebook-profiljának és minden publikus megnyilvánulásának adatai,

amelyeket korlátlanul használhatnának fel a titkosszolgák – akár politikai célokra is. Többek között egy profi arcfelismerő rendszert is kiépítenének a személyi igazolványok, gépjárművezetői engedélyek fotói alapján, mely az APADOR-CH szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a cél a teljes lakosság megfigyelése.

Az APADOR-CH úgy tudja, hogy a SRI június 9-én nyújtotta be a pályázatát, egy nappal azután, hogy a távközlési tárca publikussá tette a pályázati kiírást. A projektet nagyon rövid idő alatt bírálták el és hagyták jóvá, így a SRI már ki is írta a szükséges informatikai eszközökre a közbeszerzési eljárást. A nyílt levél aláírói azt kérik a hatóságoktól, hogy érvénytelenítsék a pályázatot, mert alapvető emberi jogokat sért, és

szabjanak feltételeket ahhoz, hogy milyen közintézmény pályázhat ilyen uniós alapokra.

Szervezzenek közvitát a SRI működéséről, az ide vágó titkosszolgálati törvényekről, és kérjenek garanciákat a visszaélések megakadályozása, illetve az intézményi átláthatóság és az elszámoltathatóság érdekében.

A SRI nem reagált a civilek levelére, de Dragoş Tudorache ideiglenes távközlési miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a SRI minden feltételt teljesített a pályázatában, így nyerte el a 25 millió eurót. A hírszerző szolgálat a későbbiekben részletesen ismertetni fogja a projekt lényegét – ígérte a miniszter.

A nyílt levelet az APADOR-CH mellett aláírta az ActiveWatch sajtófigyelő szervezet, az Információs Technológiáért Egyesület (ApTI), valamint a Jogi Erőforrásközpont (Centrul de Resurse Juridice) nevű jogvédő szervezet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro