// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Mindent a turistákért: monarchiabeli villamos és városnéző busz várja Várad szerelmeseit

// HIRDETÉS

Kezdődik az újabb turistaszezon a Pece-parti Párizsban.

Kevés olyan város van Erdélyben vagy a Partiumban, mely annyit fektetett volna az utóbbi évek során a turizmusba, mint Nagyvárad. A város minden lehetséges eszközt megragad, hogy kihozza magából a legtöbbet, ami az idegenforgalomban nyújtható – ehhez járul hozzá a nagyváradi tömegközlekedési vállalat (OTL) is a turisták szórakoztatására kitalált szolgáltatásaival.

Vasárnaptól újra közlekedik az a nosztalgiavillamos,

melyet a város az osztrák Siemenstől kapott. A a 20. század elején gyártott, korábban Bécs utcáit rovó járművet a nagyváradiak felújították (az eredeti elektromos berendezése ennyi év után is működőképesnek bizonyult), majd 2019-ben próbajelleggel sínre bocsátották. Mókás családi programmá vált: különösen a gyerekek örültek neki, de a fiatalok is szívesen szelfiztek vele, míg az idősebbekből nosztalgiát váltott ki, mert emlékeztette őket a város régi villamosaira. Aki eddig kihagyta, vasárnap 17 órától pótolhatja, már amennyiben felfér a legfeljebb ötven utast befogadó járműre. További részleteket itt találhatnak.

Nagyvárad azon kevés hazai városok közé tartozik, mely

városnéző busszal is várja a látogatókat.

A 2018-ban Norvégiából vásárolt busz egy Iveco Mago2 típusú kabrió, mely mindennel fel van szerelve, ami egy vezetett túrához kellhet. A 11 és 18 óra között közlekedő, óránként forduló busz megáll a fontosabb váradi turistalátványosságoknál, lehetőséget biztosítva az utasok leszállásának.

Az OTL tervei szerint a turistaszezon idején, elsősorban hétvégenként indul útnak a két különleges jármű, de ez függ az időjárástól és az érdeklődés mértékétől is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro