// 2026. július 20., hétfő // Illés

Mindenki kormányon akar maradni

// HIRDETÉS

A PSD ma egyeztetett a szatelitjeivel, és senki se akar pályát módosítani. Az RMDSZ is a koalícióval kering tovább.

Hétfő délutánra kiderült, nemcsak hogy Victor Ponta miniszterelnök marad, de mindenki más is marad a kormánykoalícióban.

Azt Liviu Dragnea miniszterelnökhelyettes árulta el, hogy Ponta tárgyalt Kelemen Hunorral, aki szerint az RMDSZ "habozás nélkül" támogatja a továbbiakban is a jelenlegi kormánykoalíciót. Dragnea szerint Kelemen csak azért nem vett részt a koalíciós egyeztető ülésen hétfőn és a délutáni közös sajtótájékoztatón, mert nem tartózkodott Bukarestben, és déli egy órakor döntöttek róla, hogy együtt tájékoztatják a sajtót.

Gabriel Oprea belügyminiszter és pártja, a Románia Haladásáért Szövetség is teljes mértékben támogatja Victor Ponta kormányfőt és az aktuális összetételő koalíciót. A Szövetség soha nem buktatott meg olyan kormányt, amelynek a tagja volt - hangsúlyozta Oprea, aki hűségnyilatkozatát azzal nyomatékosította, hogy a Szövetség polgármesterei által vezetett 69 település 87 százalékán Victor Ponta győzött az elnökválasztás második fordulójában.

A Konzervatív Párt is hű marad koalíciós partnereihez, mondta Daniel Constantin pártelnök, agrárminiszter. Mindazonáltal ő annyi kritikát megfogalmazott, hogy megértette a választópolgárok üzenetét, akik a teljes politikusi osztályt bírálják, minőségileg más típusú kapcsolatot szeretnének a pártokkal, és megígérte, ő és pártja fejlődni fognak.

Kakukktojás is részt vett a koalíció közös sajtótájékoztatóján: Călin Popescu-Tăriceanu szenátor. Victor Ponta őt szerette volna miniszterelnöknek, ha megnyeri az elnökválasztást, annak ellenére, hogy Tăriceanu új pártja, a Liberális Reform Pártja nincs is bejegyezve, nem parlamenti párt, és természetesen a kormánykoalíciónak sem része.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat
Krónika

Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára.

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix
Főtér

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.