// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Mindeközben a román hatóságok nem győzik hangsúlyozni, hogy ne pánikoljunk a koronavírus miatt

// HIRDETÉS

Összeszedve a nap koronavírussal kapcsolatos híreit, csak azt tudjuk mondani, hogy nem árt a fokozott elővigyázatosság, de a pánik továbbra sem megoldás.

Bár jelenleg egyetlen koronavírusos esetről sem tudnak Romániában, az észak-olaszországi helyzet fokozódása, illetve az, hogy az elmúlt pár napban tömegesen érkeztek haza vendégmunkások a térségből, sok helyen pánikszerű hangulatot idézett elő az országban. Ami nem csoda, hiszen az elmúlt években a román hatóságok párszor már demonstrálták, hogy kritikus szituációk esetén nem igazán állnak a helyzet magaslatán. Persze, nem árt a fokozott elővigyázatosság, de a pánik továbbra sem megoldás.

A sajtóban sorra jelentek meg ma (hétfőn) a hírek, hogy milyen intézkedéseket vezettek be azokkal szemben, akik Olaszországból tértek haza – ami többnyire az otthoni karantén elrendelésében merült ki. Maros megyében például 18 személyt tartanak megfigyelés alatt otthonaikban, miután olyan országokból érkeztek haza, ahol kapcsolatba kerülhettek koronavírussal fertőzött személyekkel. A Kovászna megyei Bodzafordulón egy családot helyeztek karanténba megelőző jelleggel, akik február 20-án repülővel érkeztek Olaszországból. Szatmár megyéből harminc személyről tudnak, akik a napokban érkeztek haza Észak-Olaszországból.

Teljesen átláthatatlan, hogy melyik megyében hányan vannak jelenleg karantén alatt,

az erről szóló híradások teljesen kaotikusak, annyit viszont lehet tudni, hogy Máramaros a leginkább érintett. Itt 86 személyt tartanak megfigyelés alatt, de ezt is csak forrásokra hivatkozva írta meg pár portál, szóval az is lehet, hogy nem igaz. Máramaros egy másik hírrel is bekerült ma a sajtóba: Sztojkafalván lefogtak egy nőt a szomszédai, miután rosszul lett, és tudták róla, hogy Olaszországban járt. A rendőrséget és a mentőt is kihívták, de kiderült, hogy a nő átesett a kötelező vizsgálatokon, és nem is abból a térségből érkezett, amelyik érintett.

Egy másik kirívó eset: a Suceava megyei Mironu településen maga a polgármester értesítette az illetékes szerveket, hogy

300 roma érkezett haza Bergamoból, akik azt hazudták a határnál, Németországból jöttek, hogy elkerüljék a karantént.

A településen bezárták az iskolát, és várják, hogy a közegészségügyisek vizsgálatot indítsanak.

Eddig egyébként három egyetem, az aradi Vasile Goldiș nyugati Egyetem, a Târgu-Jiu-i Constantin Brâncuși Egyetem és a temesvári Victor Babeș Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem zárt be ideiglenesen a koronavírustól tartva, ez utóbbi csak az angol és a francia nyelven tanuló hallgatók óráit függesztette fel.

Mindeközben azok, akik Olaszországból érkeznek haza, arra panaszkodnak, nem kapnak megfelelő tájékoztatást, hogy mire figyeljenek oda, mindössze egy kérdőívet töltetnek ki velük. A bukaresti Otopeni reptéren naponta legalább ötszázan landolnak Olaszországból, az utasok közül többen azt nyilatkozták, hogy túlzásnak tartják a koronavírus körüli hisztériát.

Tény, hogy mind az országvezetők, mind a hatóságok nyugalomra intik a lakosságot,

újra és újra elmagyarázzák, mire kell odafigyelni, például a rendszeres kézmosásra, vagy a gyakran használt tárgyak, felületek fertőtlenítésére. Victor Costache egészségügyi miniszter közölte: az országban 3559 helyet készítettek elő karanténra, koronavírussal fertőzött személyek esetén a különböző kórházak intenzív osztályán akár 90 beteget is el tudnak látni. Semmi értelme nincs egyelőre élelmiszert tartalékolni, a szupermarketek biztosítani tudják a folyamatos élelmiszer-ellátást.

A tanügyminisztérium – igaz, nem a koronavírusra, csak a megnőtt légúti fertőzésekre hivatkozva – arra szólította fel hétfőn a tanfelügyelőségeket, hogy a tanintézetek korlátozzanak, függesszenek fel vagy töröljenek minden külföldre tervezett kirándulást, utazást, illetve függesszenek fel mindenféle kollektív iskolai vagy iskolán kívüli rendezvényt. Mindezt azután, hogy több diákcsoportról is kiderült, hogy a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi térségek közelében jártak.

Megbetegedésről továbbra tudunk Romániában. Pánik helyett fogadjuk meg az ortodox egyház javaslatát, és kenjük be magunkat szentelt olajjal. Vagy talán csak mossunk minél gyakrabban kezet, és legyünk óvatosak, kikkel érintkezünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro