// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Militáris körben kalandoztunk

// HIRDETÉS

A TIFF megnyitotta Kolozsvár egyik eldugott mozitermét. Megnéztük, hol szórakozott a katonai elit.

Van egy bazinagy bauhaus stílusú épület, amit eddig egy piciny részével azonosítottunk, a Győzelem (Victoria) mozival. Mert csak abba, a Deák Ferenc / Eroilor utca felőli részébe jártunk, csak filmeket nézni.

Az épület főbejárata a Bocskai tér felől nyílik, és öles betűkkel hirdeti, mi is ő: Cercul Militar. Eddig is csak hirdetéseken olvastuk ezt a nevet, ha véletlenül megakadt rajtuk a szemünk, mikor kiléptünk a moziból. Hogy a Cercul Militar mindenféle tanfolyamokat szervez a balettől vívásig, néptánctól a könyvelésig.

Hogy mi ez az egész intézet, csak egy bő hete kezdett el érdekelni, amikor a TIFF bejelentette, hipiszupi technikát telepített ide, és itt is rendez vetítéseket, mi több, a Győzelem mozival együtt kvázi multiplexet alkot. És csak amiatt kezdett érdekelni, hogy milyen néven reklámozzuk be a helyszínt a tisztelt kolozsvári magyar publikumnak.

Olyan, K.u.K-s nosztalgiákkal terhelt kifejezésekkel próbálkoztunk, mint tiszti kaszinó vagy tiszti klub. Aztán hallottuk a kommunista éra képmutatására utaló Hadsereg Háza nevet, amivel azt takargatták, hogy itt alapvetően a tiszti kar elit klubja szórakozott. Majd a Wikipédián bukkantunk egy semlegesebb névre: Tisztek Háza.

Az elnevezés körül kavargó kontextusok gordiuszi csomóját végül a Főtér Népszerű Szerkesztője vágta át. Ezennel közkinccsé tesszük a Militáris Kört.

A Militáris Kör vetítőterme a Győzelem mozié fölött található. Két emeletnyi csigalépcsőn kell felkanyarogni, de megéri, mert azonnal megcsap a letűnt korok kifakult dicsősége. Tágas az előcsarnok, jóval kényelmesebb, mint a Győzelem mozi gyorsan megtelő előtere. Belőhetetlen korú csillárok, embermagasságú tükrök.

A vetítőteremben még jobban ütközik a hajdani luxus mostani kényelmi elvárásainkkal. 30 éve, a falusi vagy lakótelepi mozik felcsapódó faülőkéiről tényleg kiváltságnak tűnt a drapp műbársony borította széksor a klasszikus oszlopok között. Ma már csak fészkelődünk rajta, mert nyomja az ülepünket, nem fér a lábunk az előttünk lévő széksortól, és egyáltalán: hol a pohártartó?

Mert muszáj valamit inni, annyira facsarja az orrunkat az a keverék, ami az évtizedek alatt a műbársonyba ragadt: elit-ócska parfümmel beszórt, elit-ócska cigit szívó elit-ócska tisztek izzadsága.

Ami hátha kiszellőzik most, hogy a TIFF kinyitotta a Militáris Kör ajtaját, és beengedte a friss levegőt.

Persze a kultúra rendszeres kereskedelmi forgalmazása sem fenékig tejfel, ahogy ezt először tapasztaltuk az új fesztiválhelyszínen. 

Az egyik versenyfilm vetítése bő félórát késett. Ugyan a szervezők elnézést kértek a technikai bakiért, de az egyik önkéntes angol beszólásából úgy értettük, semmi baj nem volt a felszereléssel és a filmmel, nem arra kellett várni. Hanem arra, hogy megjavítsák a film előtt kötelező módon vetítendő reklámok hangját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro