// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Miklós Edit sikere: magyar öröm, román siralmak

// HIRDETÉS

Don’t cry for me, Romania – parafrazálhatná az Evita slágerét a csíkszeredai Miklós Edit síző, aki a mostoha romániai körülmények miatt immár magyar színekben ért el történelmi sikert a szocsi olimpián. A románok azért sírnak.

Magyarországon és Erdélyben érthető örömmel, Romániában keserűséggel vegyes irigységgel fogadták a csíkszeredai Miklós Edit szerdai sikerét, amikor minden idők legjobb magyar ötkarikás teljesítményét nyújtva hetedik lett női lesiklásban a Szocsiban zajló téli olimpián.

A magyar alpesi sízők között még soha egyetlen versenyző sem került a legjobb tíz közé ötkarikás játékon. A sportoló már hétfőn történelmet írt azzal, hogy szuperkombinációban a 16. helyen zárt, mivel az eddigi legjobb ötkarikás magyar alpesi eredmény Kozma Péter nevéhez fűződött, aki 1984-ben, Szarajevóban műlesiklásban a 18. lett.

A nőknél a korábbi legjobb eredményt Kovács Mónika érte el 1998-ban Naganóban, ahol 21. helyen zárt kombinációban. 

A férfiaknál Szalay László 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben a 19. helyen végzett összetettben. Mellettük Iglóiné Eleőd Anikó 1948-as 22. helye műlesiklásban, valamint Bónis Attila 1994-ben Lillehammerben, szintén műlesiklásban elért 22. helyezése sorolható a jobb magyar szereplésekhez.

Az alpesi sí 1936 óta szerepel a téli olimpiák programjában, azóta összesen – a szocsi viadalig – 35-en képviselték a piros-fehér-zöld színeket, pontot eddig még senkinek sem sikerült szereznie.

 

Sikeresen kockáztatott

 

Miklós sikere után az M1-nek elárulta, a fő számában kockáztatnia kellett: „Elég ideges voltam a rajtnál, de miután kiugrottam, már csak a pályára koncentráltam. A pálya felső részén rontottam ugyan, ám próbáltam egyből elfelejteni, és küzdeni tovább a célig a helyezésért. Nekem ez volt a fő számom, ebben vártam a legjobb eredményt magamtól. Ennek érdekében kockáztattam, és nem számított, hogy kiesek-e vagy sem. Amikor leértem, a hatodik helyen álltam, aminek nagyon megörültem. Majdnem sikerült is megtartanom, csak egy rivális jött be elém. Így lemaradtam a pontszerzésről, de remélem, hogy értékelik majd a teljesítményemet. A lényeg számomra az, hogy megmutattam, igenis meg lehet csinálni, és tudok jó lenni, jó vagyok.”

A futam után Miklós Edit arról is beszélt, hogy edzője, Diethmar Thöni tanácsára síelte teljesen más ívben az utolsó szakaszt, és ennek köszönhetően tudott ilyen remek eredményt elérni. Ugyanakkor az MTK versenyzője kifejtette, Stark Márton tökéletes léceket biztosított számára, nagyszerűen sikerült a vaxolás.

 

A titok

 

Miklós Edit nem véletlenül dicsérte léceit és az azok csúszását segítő vaxolást a bravúros teljesítménye után, mivel a jó választás és a megfelelő előkészítés nagyban hozzájárult a sikeréhez. Mint kiderült: Stark Márton edző és vaxmester mindegyik sílécének külön edzésnaplót vezet.

„A verseny után megkérdezte Maria Höfl-Riesch vaxmestere, hogy mit kentem a lécekre. Nagyon jólesett. Végre nekünk is van egy titkunk” – mondta a csíkszeredai születésű sízővel három éve együtt dolgozó Stark, aki hozzátette, nem árulta el a háromszoros olimpiai bajnok, Szocsiban szuperkombinációban győztes német síelő szakemberének az igazat.

A titok persze – szerinte – sok összetevőből áll. Példaként említette, hogy valamennyi edzésen más-más lécet próbáltak ki, illetve hogy ezen felül még egyszer tesztelhették a léceket Szocsiban, s akkor derült ki a versenyen használt sportszerről, hogy nagyon gyors ezen az olvadó havon. Szintén hasznos információkat adott a lécekhez tartozó edzésnapló, amelyben minden lényeges adat szerepel arról, milyen havon és milyen vaxszal hogy teljesített a léc.

 

 

 

„Minden szakágat beleértve nagyjából 25 pár léce van Editnek, ebből hatot használ lesiklásra, de csak kettő igazán gyors közülük. Ebből a most használt az olvadó, míg a másik fagyott hóra jó. Ezzel szemben például Höfl-Rieschnek legalább hat pár gyors léce van” – mondta a körülmények közti különbségről a 25 éves vaxmester, aki az osztrákkal is összehasonlította a magyarországi helyzetet. Mint mondta, náluk nagyjából másfél-kétszer annyit költenek egy-egy alpesi sízőre, mint amennyibe Miklós Edit versenyeztetése kerül, ennek fényében pedig különösen értékes, hogy az MTK sportolója mind a négy osztrák riválisát megelőzve lett hetedik.

A differenciáknál maradva megjegyezte, ő is hozzájuthat a legjobb vaxokhoz, de amíg egy osztrák edző megveszi azt, ha szüksége van rá, addig nekik spórolniuk kell, azaz nincs rá akkora keret, mint a szomszédos országban, ahol nemzeti sportnak számít az alpesi sí. Elmondása szerint amíg egy-egy osztrák versenyző 15-20 ezer eurót költ vaxokra, addig ők ezt 5 ezerből próbálják megoldani.

 

Büszke szülők és hazaiak

 

Miklós Ferenc, Edit édesapja érthető módon boldogan fogadta a hírt. „Nagyon örülünk, hogy teljesült a lányunk álma, elérte a kitűzött célt. Rögtön a verseny után beszéltünk vele

telefonon, és egy kicsit szomorú volt, mert elveszítette a hatodik helyet, lecsúszott a hetedikre. Számunkra, szülőknek ez a hetedik hely felér egy aranyéremmel. Köszönjük mindenkinek, aki itthon vagy szerte a nagyvilágban szurkolt Editnek” – nyilatkozta a Székelyhonnak.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Miklós Edit szülővárosa nevében is köszönetet mondott a csodálatos élményért: „A legnagyobb, ami történhetett. Amikor a célba érkezés után kiírták a 6. helyezést, örömkönny szökött a szemembe, annyira elérzékenyültem. Gyermekkora óta követem Miklós Edit pályafutását, és Tófalvi Éván kívül ennyire ambíciós, a felkészülésben lehetetlent nem ismerő sportolót még nem ismertem. A csíkszeredaiak nevében: köszönjük Edit” – hangoztatta az elöljáró.

 

Elkámpicsorodott románok

 

Romániában viszont savanyú a szőlő. Ami nem csoda, hiszen miközben azt kellett nézniük, hogy a 2010-ig román színekben versenyző – de a mostoha romániai bánásmód miatt magyar állampolgárságot szerző és magyar sportolóvá avanzsáló – romániai magyar sportoló történelmi sikert ért el, a román téli sportolók durva fiaskó áldozatai lettek. Az Alexandru Teodorescu – Radu Şovăială szánkós duó nem állhatott rajthoz, mivel meghibásodott a szánkójuk. Jobb helyeken ilyenkor előkapják a tartalék sporteszközt, Teodorescu és Şovăială viszont nem ilyen helyről érkezett Szocsiba, így hát a tartalék szánkójuk nem felelt meg a követelményeknek. Mivel pedig a versenybíróság életveszélyesnek minősítette az eszközt, kizárták őket a versenyből. 

A szánkósok szánalmas kiesése és Miklós Edit sikere egyetlen nap alatt sok volt: a romániai közvélemény  keményen nekiment a bukaresti sportvezetőknek. A Miklós Editet amúgy következetesen románozó („românca  Edith Miklos”) ProSport sportnapilap honlapját ellepték a durva hangú kommentárok, amelyekben keresetlen hangnemben ócsárolják a Román Síszövetséget, amiért nem volt képes finanszírozni a sportoló edzéseit, külföldi útjait és felszerelését. „Természetes, hogy a lány Magyarországra ment, ahol minden körülményt biztosítanak számára, így csak a versenyekre kell gondolnia… Ébredjetek! Éhes hassal nem lehet jó teljesítményt nyújtani” – írja filippikájában az egyik olvasó, aki már azt is megelőlegezi, hogy a most még román színeket képviselő gyergyószentmiklósi sífutónő, Sára Tímea lesz a következő, aki átigazol a magyar csapatba.

Az előzmények alapján ebben akár még igaza is lehet. A helyzet az, hogy mi nem is bánnánk annyira.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS