Egy EMNP-s tanácsos lemondott. Az MPP-ből kizárt polgármestert és a jegyzőt is megpróbálták megfélemlíteni.
Nem túl gyakran fordul elő ilyesmi, ezért kétszer is elolvastuk a hírt az uh.ro udvarhelyi portálon: megfenyegették Szarvas Zsuzsát, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi tanácsosát, aki emiatt úgy döntött, hogy lemond a tisztségéről. Mivel csak felszínesen ismerjük a székelyudvarhelyi politikai erőviszonyokat, tippelni sem tudunk, mi állhat az ügy mögött, de a helyi sajtó sem bocsátkozik találgatásokba, és maga az érintett is csak rébuszokban beszélt a fenyegetőzök kilétéről.
„Nem akarok olyan emberek játékszere lenne, akik nem vállalják fel személyiségüket, és lesik minden léptünket, nevezetesen azt is, hogy most a tanácsülésen nem ott ültem, ahol eddig szoktam.” – mondta Szarvas Zsuzsa a gyűlésen a portálon közzé tett felvétel szerint.
Annyit lehet tudni még, hogy esténként és napközben is kaptak üzeneteket, melyek fenyegető hangvételűekké váltak. Családját, szüleit, gyermeke édesapját is fenyegették, és mindez a vállalkozását is érinti. A tanácsos felszólalása végén elnézést kért a város lakóitól, hogy nem töltötte ki mandátumát, de azt is megjegyezte, hogy nem indult volna újabbért.
Venczel Attila jegyző és a Gálfi Árpád polgármester szintén fenyegetésekre panaszkodott. Gálfit akkor váltották le az MPP székelyudvarhelyi szervezetének éléről, amikor korrupciós ügyeket kezdett el felemlegetni, amiben az MPP-sek – a polgári párt azon néhány tagja, akiket Szász Jenő embereiként emlegetnek – is érintettek lehetnek. A fenyegetések akkoriban kezdődtek.
A tanácsülés feszült hangulatban telt, erről az UH percről percre tudósítása tanúskodik.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.