// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Megvan valakinek Molière e-mail címe?

// HIRDETÉS

Egy temesvári színházi alkalmazott kitartóan keresi a szerzői jogdíjak miatt.

Olvastuk nemrég valahol, hogy az emberi butaság öt egyetemes törvénye közül az első, hogy mindig és szükségszerűen alábecsüljük az ostoba emberek számát, mert megtéveszt bennünket mások munkahelyi pozíciója. Ugyanis valamiért azt feltételezzük, hogy ha valaki olyan beosztásban van, mely némi műveltséget is megkövetel, az bizonyára művelt is. Márpedig ez nem egészen így van.

Jól példázza ezt a temesvári német színház művészeti titkárának esete, aki azáltal került a figyelem középpontjába, hogy kitartóan keresi a nagy francia drámaíró, Molière e-mail címét, hogy szerzői jogdíjakat tisztázzon vele. Azt hihetnénk, hogy ez biztosan valamilyen médiahack, mellyel egy előadást akarnak rendhagyó módon népszerűsíteni, de erre egyelőre semmi sem utal. Az e-mail címet kereső hölgy akkor sem kapcsolt, amikor a sajtó rákérdezett, ugyan mit akar a modern komédia megteremtőjétől. Sőt, azt remélte, hogy az újságíróktól megszerzi a 346 éve halott szerző elérhetőségét.

Nevetséges az eset, de meglepően jól szemlélteti azt, amit a kulturális minisztérium egyik államtitkára, Ion Ardeal Ieremia állít, miszerint komoly gondok vannak a korábban presztízzsel bíró temesvári német színháznál, és Nicolae Robu temesvári polgármester semmit sem tesz a helyzet megoldása érdekében. Jelenleg egy olyan személy igazgatja az intézményt, aki előtte egy csirkefarm, azelőtt pedig egy a harisnyagyár mérnöke volt, és aki nyilvánvalóan nem alkalmas egy kulturális intézmény vezetésére. Ioan Boldurean két év alatt inkompetens alkalmazottakkal töltötte meg a színházat, akik még csak a német nyelvet sem ismerik. Amióta átvette a vezetést, az eredetileg német nyelvű színház csak románul népszerűsíti az előadásait.

Egyhamar kevés az esély arra, hogy vezetőségi csere történjen az intézménynél, mivel jogvita áll fenn a korábbi igazgató és a városvezetés között a szervezeti struktúra kapcsán. Így továbbra is pozícióban maradnak a Molière e-mail címét kereső alkalmazottak, a közönség pedig addig is eldöntheti, sír vagy nevet a tragikomédián.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro