// 2026. november 7., szombat // Rezso

Megvan a jövő évi költségvetés

// HIRDETÉS

Ráadásul elég optimista. Engedik elszállni a deficitet, és növekedéssel számolnak. És újabb IMF-hitelszerződés sem kizárt.

Elfogadta a parlament vasárnap a 2015-ös évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol.

A parlamenti vita előtt a kormány megállapodott nemzetközi hitelezőivel - a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal - arról, hogy 2015-ben az eredetileg vállalt 1,4 százalékos hiánycélhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.

A Ponta-kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén, így a GDP 709,68 milliárd lej lehet, amely - a büdzsé tervezésénél figyelembe vett 4,42 lejes euró-árfolyamon - 160,56 milliárd eurónak felel meg. A költségvetés megszavazásának napján (a kelet-európai valuták utóbbi időben tapasztalt gyengülése közepette) a jegybank által közölt euró-árfolyam 4,475 lej volt.

A parlament által megszavazott büdzsé 2,2 százalékos éves inflációval és 226 milliárd lejes (51,1 milliárd euró) bevétellel számol. A költségvetés kiadása 239 milliárd lej (54,1 milliárd euró) lesz, vagyis a deficitet 13 milliárd lejre (2,9 milliárd euró) tervezik.

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő azt hangsúlyozta, hogy jövőre nem lesznek adó- és illetékemelések. Az ipari létesítményekre kivetetett 1,5 százalékos speciális adót - az úgynevezett „oszlopadót" - 1 százalékra csökkentik január 1-jével. A kormány a teljes ellátású turisztikai csomagok esetében 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adót (áfa) vezet be a jelenlegi 24 százalékos általános áfa helyett.

A jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) - amelynek éléről államfővé választották Klaus Johannist - bejelentette, hogy az alkotmánybíróságnál támadja meg költségvetési törvényt, amely így várhatóan nem lép hatályba január elseje előtt. A PNL az adócsalást bátorító, a befektetéseken takarékoskodó, gazdaságellenes, sebtében összetákolt improvizációnak nevezte a Ponta-kormány jövő évi költségvetését.

Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás várhatóan nem az utolsó, mert Ponta nemrég jelezte: lengyel típusú, rugalmas hitelkeretről szeretne újabb hitelszerződést kötni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro