// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Megvalósul a kolozsvári multikulti: a magyar diákokat is ingyen buszoztatják

// HIRDETÉS

A Farkas utcai magyar tanintézeteket is megcélozzák az iskolabuszok.

Nagy siker a kolozsvári diákbuszoztatós program, állítja Emil Boc polgármester, ezért a következő hetekben újabb iskolákra terjesztik ki. Többek között a Farkas utcai magyar tanintézetekre: május közepétől

a Református Kollégiumba, a Báthory István Gimnázium kis és nagy épületébe járó diákok és az Apáczai Csere János Gimnázium tanulói is iskolabusszal járhatnak

órákra. Ráadásul nemcsak az programban részt vevő iskolák köre bővül, hanem a végállomásként szolgáló városrészek is. Az iskolabuszok jelenleg a Monostor, Hajnal, Mărăşti és Györgyfalvi lakónegyedekből veszik fel az elemista diákokat, de hamarosan

a Grigorescu és Bună Ziua negyedekben is fel lehet majd szállni rájuk.

A városháza újabb tíz autóbuszt szerez be a célra, a polgármester egy helyi rádiónak arról beszélt, hogy ebből öt május 15-én megérkezik, s utána a maradék járműveket is üzembe helyezik. Egy iskolabusz mintegy 230 ezer euróba kerül.

A városvezetés úgy számol, hogy az iskolabuszok több ezer diákot képesek eljuttatni a belvárosi tanintézetekbe. Biztonságos körülmények között, hangsúlyozzák, ugyanis

mindenik buszon egy-egy helyi rendőr vigyáz a gyerekekre.

Bocék azt remélik, hogy a szolgáltatásnak köszönhetően sok szülő lemond arról, hogy maga autóztassa iskolába csemetéjét, és reggelente 300-500 gépkocsival kevesebb araszol majd a kolozsvári csúcsforgalomban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.