// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megtörtént az AKTUS!

// HIRDETÉS

TTT ismét egyesült a nemzettel. Előbb magyar állampolgárként szavazott, majd román állampolgárként autonómiát kért. Többfélét is.

Beindult a nyüzsgés a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán: március 24. óta folyik a szavazás a magyar Országgyűlésbe igyekvő pártokra. Vagyis a külhoni állampolgárok itt is leadhatják leveles voksukat. Nem konkrétan a konzulátus épületében, mert az Magyarországnak számít, ezért ott tilos. 

A hivatal termeket bérelt ugyanabban az udvarban, ott állnak az urnák, kicsit arrébb pedig tájékoztatnak az azonosító kitöltésének, a szavazásnak, borítékolásnak a menetéről. Hogy az eligazítás nem felesleges, azt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) legfrissebb statisztikái bizonyítják: a levélben érkező 

szavazatok mintegy tíz százaléka érvénytelen.

Hogy mit lehet elrontani? Sokmindent: mert külön borítékolni kell a szavazatot, majd azt nagy borítékba tenni az azonosító nyilatkozattal együtt, mindent aláírni és leragasztani. A választók nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat - mondta ma az MTI-nek az NVI elnöke.

A Budapestre már visszaérkezett és ellenőrzött levélszavazatoknak általában a 10 százaléka hibás, de állítása szerint van olyan munkaasztal, ahol a 30 százalékuknál volt valamilyen érvénytelenséget okozó probléma. (A személyes szavazásnál a leadott voksoknak körülbelül 1 százaléka szokott érvénytelen lenni.) 

Típushiba, mondta Pálffy Ilonda, hogy a visszaérkező boríték nincs leragasztva; a kis boríték nincs leragasztva; több szavazólapot és több nyilatkozatot tartalmaz a válaszboríték; nincs azonosító nyilatkozat, vagy azt nem írták alá; hiányos az azonosító nyilatkozat.

Ezt már azután olvastuk, hogy jól kicsodálkoztuk magunkat azon, hogy a könnyített honosítás élharcosa, a demokráciaközpontok megalapozta párt, az EMNP elnöke, 

Toró T. Tibor is segítséggel tölt ki, borítékol, ragaszt.

Ikszelni azért egyedül ikszelt, az urnába dobás pedig valódi performansszá vált a sajtó kedvéért. Közben jöttek a bácsik-nénik a tavaszi napsütésben, nyüzsgött a konzulátus udvara. Naponta több százan voksolnak, tudtuk meg, és péntekre mindig megugrik a szavazókedv. 

Folyamatosan küldik Budapestre a voksokat, ahova postán 11 ezer szavazat érkezett, a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári külképviselettől pedig mintegy tízezer. 80-120 ezer levélszavazatra számítanak április 6. estéjéig. Voksokat leadni a kolozsvári konzulátuson április 6-án este hétig lehet. Toró szerint itt érdemes, mert innen időben eljutnak a szavazatok a választási irodához.

Miután magyar állampolgárként szavazott, és ha már ott volt a sajtó, akkor Toró T. Tibor 

román állampolgárként rátért az autonómiára is. 

Míg az RMDSZ és az MPP autonómiatervezetét most csiszolja össze egy erre összehívott bizottság, az EMNP honlapján tette közzé saját és a Székely Nemzeti Tanács elképzeléseit, hogy mindenki szóljon hozzá. És majd ők is hozzászólnak az RMDSZ-MPP koprodukcióhoz.

A régiókról szóló kerettörvény-tervezetet román pártokkal és politikusokkal is megvitatnák, pl. a konstancai botrányhős-polgármesternek, Radu Mazărének semmi kifogása sincs az autonómia ellen. Az EMNP keresi az együttműködést az erdélyi románok autonomista szervezetével, a nemrég bejegyzett Demokratikus Erdély Ligával is.

Székelyföldet különleges jogállású régiónak szeretné a párt, Partiumnak kulturálisat szánna, és ezekről autonómia-turnét is szervez a közeljövőben - mondta Toró. Újságírói kérdésre válaszolta, hogy második körben szélesítenék a turné célállomásait, és hagyományos román régiókat is felkeresnének. 

Bukovinában, Dobrudzsában, Bánságban keresik majd a párbeszédet nemcsak az érdeklődő és régiós felosztásra nyitott román értelmiségiekkel, hanem az ebből már politikai célkitűzést is formáló hazai csoportokkal. Mert Toró szerint Romániában erősödik az autonómiatrend.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro