// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megszűnt a néphagyományok élő átadása a családokban, falvakban – ezt pótolná egy új erdélyi intézmény

// HIRDETÉS

Nemes célokkal alakult meg Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

„Míg nem intézmények bezárásáról, hanem egy újabb létrehozásáról kell hírt adnunk, az mindig örömet jelent a közösségünk számára: azt jelenti, itthon még mindig van jövő, és érdemes itt, Erdélyben élni” – így indította Kató Béla református püspök azt a kolozsvári sajtóbeszélgetést, melyen bejelentették az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány megalakulását.

Aki aggódva követi a népi kultúra sorsának az alakulását, és valamilyen szinten belekapcsolódott már az erdélyi táncházmozgalom programjaiba, biztosan tud róla, hogy Budapesten immár 18. éve működik egy Hagyományok Háza nevű intézmény, mely azt a nemes feladatot tűzte ki célul, hogy

szervezett, intézményesített keretek közt ápolja és továbbéltesse a Kárpát-medencei néphagyományt.

A magyarországi intézmény célkitűzéseit vállalná fel a pénteken megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány is, amely stratégiai partnerségben, de különálló entitásként működne a Sapientia Alapítvány felügyelete mellett. Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza erdélyi származású vezetője szerint

nem volt kérdés, hogy Erdély külön intézményt érdemel a mérete és a magyar népesség nagysága miatt, de amiatt is, hogy Erdély a hagyományos népi kultúra területén nagyhatalomnak, bázisnak számít.

„A néphagyományok élő átadása a családokban, a falvakban megszűnt, ha ezeket meg akarjuk őrizni, a gyakorlatot kell intézményesíteni” – summázta az alapítás lényegét Kelemen László.

     Kellett, mint egy pohár víz - Kató Béla és Kelemen László a kolozsvári sajtótájékoztatón

A Hagyományok Háza egyébként több erdélyi civil szervezettel együttműködve, a működő táncházintézményekkel ápolt baráti kapcsolatok révén már létrehozott egy olyan „hálót”, amely tovább tudja vinni ezt a hagyományápoló és -átadó tevékenységet – ezt erősítené a létrehozandó új erdélyi intézmény is, amely a tervek szerint Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működtetne irodát, utóbbi helyszínt központként jelölték meg.

Az alapítvány többek közt

a néptáncoktató pedagógusok romániai akkreditációját tűzte ki célul, de a Népművészet Mestere díjjal kitüntetett erdélyi hagyományőrzők tudását is népszerűsítené, ugyanakkor az erdélyi táncházakban gyűjtött, jelenleg magánkézben lévő anyagok archiválását is vállalná.

A budapesti intézménnyel együttműködve az erdélyi néptáncegyüttesek magyarországi megjelenítését és turnéztatását is tervezi, és természetesen segítene a magyarországi együttesek erdélyi fellépéseinek megszervezésében.

                    Ebben az épületben működik 18 éve a Hagyományok Háza Budapesten  

Az Erdélyi Hagyományok Háza fenntartásához a magyar államtól remélnek anyagi segítséget. Kató Bélától megtudtuk még, az új intézmény gyakorlatilag szimbiózisban fog élni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, melynek a kolozsvári karán ugyanis már el is indították a néptáncoktatói képzés akkreditációját.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro