// 2026. október 16., péntek // Gál

Megszavazták a honatyák a saját luxusnyugdíjukat

// HIRDETÉS

Nehogy pénz nélkül maradjanak öregségükre.

Végül mégiscsak megszavazták maguknak a parlamenti képviselők és a szenátorok az extranyugdíjat. Miután Klaus Johannis államfő megfontolásra és átdolgozásra visszaküldte a júniusban elfogadott eredeti verziót – amely tulajdonképpen a honatyák jogállását rögzítő törvényt módosítja – most minimális átalakítással ismét elfogadták azt. A lényeg azonban nem változott: egy három mandátumot végig pedálozó honatya több mint 4000 lejes nyugdíjat kap.

A honatyák 287 támogató vokssal 1 ellenében, öt tartózkodás mellett szavazták meg a módosítást, mivel a jogszabályt ellenző Nemzeti Liberális párt (PNL) honatyái tiltakozásul kivonultak az ülésteremből.

A módosítás értelmében egy honatya egy négyéves mandátum után 1550, két mandátum után 3100, három mandátumot követően pedig 4600 lejes nyugdíjra jogosultak.

A jogszabályt még az akkor kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) nyújtotta be, de a végül kihátráló PNL-en kívül az összes párt támogatta.

Johannis államfő szerint a pluszjuttatás indokolatlan és önkényes, a parlamenti képviselőknek nem kellene privilégiumokkal rendelkezniük, hiszen nem járultak hozzá a nyugdíjalaphoz.

A parlament ennek ellenére megszavazta – annyi módosítással, hogy immár hat hónap helyett négy év a minimális, képviselőként vagy szenátorként eltöltött időtartam, amely után jár a nyugdíj.

A korrupció miatt jogerősen elítélt honatyáknak nem jár majd a juttatás, a mandátumukat összeférhetetlenség miatt elvesztőknek viszont igen.

Az indítvány szerzői azzal indokolják a nyugdíjemelés szükségességét, hogy a képviselőknek és a szenátoroknak joguk van a „természetes és méltányos” illetményhez a parlamenti tevékenységüket honorálandó. A nyugdíjemelést támogató honatyák arra hivatkoznak, hogy parlamenti mandátumuk nem számít bele a nyugdíjra feljogosító, ledolgozott évekbe.

Az államfő többször már nem küldheti vissza a jogszabályt a törvényhozásnak, viszont megtámadhatja azt az alkotmánybíróságon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro