Nem indulhat az EP-választáson a két párt szövetsége – döntött a választási bizottság.
Elutasította csütörtökön a Központi Választási Bizottság az USR és a Dacian Cioloş vezette PLUS párt szövetségének regisztrációját az európai parlamenti választásokra.
A testület arra hivatkozva dobta vissza az USR PLUS 2020 Szövetség regisztrációját, hogy a pártok nyilvántartásában sem Dan Barna, sem pedig Dacian Cioloş nem szerepelnek pártelnökként.
Dan Barna 2017 októberében lett az USR elnöke, míg Dacian Cioloş idén februárban. Noha korábban mindkét alakulat kérte a pártnyilvántartást kezelő Bukaresti Törvényszéken a pártelnökök regisztrálását, a bíróság még nem bonyolította le a hivatalos procedúrát és ennek alapján született meg a BEC elutasító döntése.
Mind az USR, mind pedig a PLUS Liviu Dragneát és a PSD-ALDE kormányt vádolja a választási szövetség bejegyzésének megtorpedózásával. A két párt vezetői jelezték: nem hátrálnak meg, a legfelső bírósághoz fordulnak és megfellebbezik a BEC döntését.
A két párt közös listáját egyébként maga Dacian Cioloş vezeti.
Az Adevărul úgy tudja, hogy BEC ülésén a testület mind az öt bíró tagja elutasítóan szavazott, csak a PNL, a PLUS, a Pro Románia képviselői, valamint a Központi Választási Hatóság (AEP) egyik alelnöke voksolt igennel.
A BEC összetétele a következő:
Öt bíró: Georgeta Negrilă, Mirela Vişan, Geanina Arghir, Alina Macavei és Anca Alexandrescu;
Az AEP képviselői: Constantin Mituleţu-Buică elnök, Marian Muhuleţ és Vajda Zsombor alelnökök;
A pártok képviselői: Cristian Ene – PNL, Daniela Călin – ALDE, Răzvan Pavelescu – PSD, Viorica Stoica- PRODEMO, Szilágyi Dóra – RMDSZ, Valentin Trofin – Pro Románia, Tiberiu Petrescu – PLUS, Mihai Mustăciosu – PPU
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.