// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megkezdi Madrid a rendőrök kivonását Katalóniából

// HIRDETÉS

Azokról az egyenruhásokról van szó, akiket a központi kormány a spanyol állam által el nem ismert függetlenségi népszavazásra vezényelt oda.

Több ezer rendőr Katalóniából történő kivonását rendelte el a spanyol központi kormány. A rendfenntartókat még szeptember végén vezényelték az északkelet-spanyolországi térségbe a katalán függetlenségi népszavazás miatt. A rendőri erők kivonulása a tervek szerint szombatig befejeződik - közölte a spanyol belügyminisztérium. Madrid több ezer szövetségi rendőrt vezényelt Katalóniába, hogy megakadályoztassa spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt függetlenségi népszavazást, illetve elejét vegye a térség függetlenségi törekvéseinek.

Spanyol hírforrások szerint 4 és 6 ezer közöttire tehető a térségbe vezényelt rendőrök száma.

A katalán kormány azonban mindent megtett annak érdekében, hogy a megerősített rendőri jelenlét ellenére is megtartsák a voksolást. Adataik szerint 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).

Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előrehozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, igaz, ezt néhány héttel ezelőtt visszavonták.

A december 21-i előrehozott választásokon az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti liberális tömörülés győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget. A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro