Galac megyében emberek százait kellett szerdán kimenekíteni az áradás miatt, egy időre megbénult a vasúti közlekedés is.
Több folyó kilépett medréből a heves esőzések nyomán az ország keleti részén, Galac megyében emberek százait kellett szerdán kimenekíteni, és több országút járhatatlanná vált. Galac megyében a Szeret két mellékfolyójára, a Suhura és a Gerura vörös (harmadfokú) árvízvédelmi riasztást adott ki a hidrológiai szolgálat szerda este 21 óráig, míg a Prahova, Ialomița, Buzău, Vrancea, Vaslui, Tulcea, Konstanca, Neamț, és Bákó megyei folyók nagy részén narancssárga (másodfokú) árvízvédelmi riasztás van érvényben. A Tatros Hargita és Bákó megyei szakaszára is narancssárga riasztást adtak ki.
A Galac megyei prefektusi hivatal a katonaság segítségét kérte a veszélybe került lakosok evakuálásához: Pechea községből 250 embert kellett kimenekíteni, a házakat és utcákat elöntő víz már elérte az egy métert. A Vrancea megyei Bordeascaról mintegy 30 családot telepítettek ki.
A kedden kezdődött esőzések a fővárosban és a tőle délre fekvő Giurgiu megyében is gondot okoztak: a néhány óra alatt lehullott 37 milliméternyi csapadékot sok helyütt nem tudta elnyelni a csatornarendszer, a víz pincéket, aluljárókat öntött el. A Buzăut Brassóval összekötő DN10-es jelzésű országút Siriu közelében néhány óráig járhatatlanná vált, mert az eső által kimosott szikladarabok estek az útra. Galac környékén több elöntött országutat is lezártak, egy időre megbénult a vasúti közlekedés, a vonatok két-háromórás késéssel közlekedtek.
A meteorológiai szolgálat az ország keleti részén további esőket valószínűsít, szerdán 18 óráig narancssárga figyelmeztetés van érvényben a moldvai megyékben.
Fotó: Monitorul de Galati
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.