// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Megint csak a szájuk járt: ma sem mertek a luxusnyugdíjakhoz nyúlni

// HIRDETÉS

Sokan szívnak a kormánykoalíció kiadáscsökkentő intézkedései miatt, csak a speciális nyugdíjakat bezsebelő volt honatyák nem. Legalábbis egyelőre.

Miközben az egyetemisták, a kisnyugdíjasok és a közalkalmazottak juttatásain spórol a kormánykoalíció, – minden előzetes ígéret ellenére – egyszerűen most sem merték felvállalni a speciális nyugdíjak eltörlését.

A tavaly őszi kampány idején az összes párt részt vett a „ki mond le látványosabban a törvényhozói tisztségről, hogy ne részesüljön a speciális nyugdíjban” című populista játszmában, a téma pedig azóta is előjön azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs pénz. Nincs pénz az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjemelésre. Odáig jutottunk, hogy már a szociális segélyen élők amúgy sem valami nagyvonalú juttatásain is spórol a kormány. Egyetlen réteg, mely egyelőre megússza: az egykori szenátorok és képviselők, akik még mindig luxusnyugdíjakban részesülhetnek.

A kormánypártok képviselői napok óta arról beszélnek, hogy a szerdai plénumon megteszik az első lépést a volt honatyák státusának megváltoztatása, illetve a nekik járó különleges nyugdíjak megszüntetése felé, végül bejelentették, hogy „eljárási okokból” el kell halasszák a döntést. Bármilyen hangosan is kardoskodnak a pártok az égbekiáltóan magas nyugdíjak megszüntetése mellett, valahogy az évek során sehogy sem sikerült átvinni valamelyik tervezetet a sok közül (mondjuk, ebben az alkotmánybíróságnak is masszívan benne van a keze).

Kedden a két ház állandó tanácsa arról döntött, hogy az aktuális kezdeményezést visszaküldi az illetékes bizottság elé, hogy minden engedélyt megszerezzenek, és ne merüljön fel eljárási hiba. Eszerint a leghamarabb jövő héten kerülhet a plénum elé. A PSD egyébként kezdeményezte, hogy hívják össze még kedden a plénumot, de a javaslatot leszavazták.

Ha hihetünk Raluc Turcan munkaügyi miniszternek, jelenleg mintegy 9500-an (bírók, ügyészek, diplomaták, parlamenti tisztviselők, pilóták, pénzügyőrök, bírósági jegyzők, katonák, belügyi alkalmazottak) kapnak speciális nyugdíjat, melynek átlagértéke 9600 lej. Összehasonlításképpen: a közönséges nyugdíjak átlagértéke 1500 lej körül mozog – 4,9 millió nyugdíjas próbál megélni ebből. További 2,7 millió nyugdíjas még ennél is kevesebbel kell beérje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro