A költő-író hetvenharmadik életévében hunyt el. Igazi polihisztor alkat volt.
Bogdán Lászlóról sok mindent el lehetne mondani, életműve kimeríthetetlen, és hátrahagyott, részletekben megjelent, befejezetlen munkái is minden bizonnyal kincsesbányának bizonyulnak jövendő filológusok számára. A szó legnemesebb értelmében íróember volt, nem műfajokban és műnemekben gondolkodott, írt verset, prózát, irodalmi és közéleti publicisztikát – Sepsiszentgyörgyön a Megyei Tükör, A Hét, a Háromszék munkatársaként újságíró-szerkesztőként is jelentőset alkotott. Életének és munkásságának szikár tényei, adatai elérhetők bárki számára; de most nem is ez a fontos.
Bogdán László termékeny író volt, folyamatosan és sokat írt (ez utóbbi néha jóindulatú kollegiális élcelődések tárgyává is vált), írt, mert nem tehetett mást: számára az írás életforma volt, és ez ma már kevesekről mondható el – úgy írt, mintha lélegezne, és nagyjából azt is jelentette számára. Minden érdekelte, a kultúra maga, ilyen szenvedélyes, már-már megszállott elmerülést az erdélyi, az európai, az univerzális kultúrtörténetben, a szerteágazó műveltségélmény által meghatározott, meghökkentően asszociatív gondolkodásmódot talán Lászlóffy Aladárnál láthattunk-hallhattunk legutóbb. A forró Tahititől a havas Szibériáig, az okkult-mágikus tradícióktól a bolsevizmus rémuralmáig tartottak virtuális utazásai, Borges, Ezra Pound, Lovecraft, Poe, az angol romantika, az orosz spiritualitás, a transzilván vámpírhagyomány, mindez ott volt a szellemi horizontján, és mindebben otthonosan mozgott, alteregóival – Vaszilij Bogdanov! –, halhatatlan hőseivel és démonaival együtt. Ki talál ki ezután olyan neveket a figuráinak, mint, mondjuk, Ödön von Boticselli?
Ha az erdélyiség szellemi tartalmához valamilyen módon hozzátartozik az egyetemesség, akkor ő nagyon erdélyi volt.
Bogdán László ma (hétfő) délután itthagyott bennünket. Alig múlt hetvenkét éves.
Nyugodjék békében.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.