// 2024. október 5., szombat // Aurél
antiszemitizmus

Meggyalázták a zsidó temetőt Szászrégenben

Ismeretlen tettesek tönkretették a sírkert kapuját és ledöntöttek tíz sírkövet.

Levélben tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége egy újabb romániai zsidó temető meggyalázása miatt – derül ki az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott hétfői közleményből.

Vasile Dub, a Marosvásárhelyi Zsidó Közösség elnöke október 16-án közölte, hogy Szászrégenben az elmúlt hétvégén meggyalázták a zsidó temetőt. Az elkövetők tönkretették a bejárati kaput, és tíz sírkövet ledöntöttek. A rendőrség kivizsgálást indított az ügyben.

A közleményben felháborodásának ad hangot a szervezet „ezen újabb antiszemita és huligán megnyilvánulás ellen, és reméli, hogy mielőbb a tettesek nyomára bukkannak, akiknek felelniük kell majd az igazságszolgáltatás előtt, a román állam törvényeinek tiszteletben tartásával.” Az idézett dokumentum szerint az ügy könnyed kezelése a demokrácia lábbal tiprásának újabb kapuit nyithatja meg, és ez egyre súlyosabb esetekhez vezethet.

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége szerint nem véletlen egybeesés, hogy az incidens éppen azon a héten történt, amikor országszerte megemlékeztek a romániai holokauszt áldozatairól.

A közleményt a szervezet igazgatótanácsa nevében Aurel Vainer elnök írta alá. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro