Fotó: aifaceswap.io
Fotó: aifaceswap.io
Felkopna az állunk a magyar, a lengyel és a bolgár élelmiszerek nélkül. Románia Csillaga érdemrendet kapott a Kárpátok Maradonája.
Miután hosszas huzavona után végérvényesen eldőlt, hogy Călin Georgescu nem állhat starthoz a májusi államfőválasztáson, megélénkült az utolsó száz méteren a jelölési iratcsomók benyújtásának versenye.
A legérdekesebb fejlemény ezzel kapcsolatban a szuverenisták mesterterve, amely egy meglepő taktikai húzást tartogat. A Călin Georgescuval való egyeztetésen arra jutott George Simion AUR- és Anamaria Gavrilă POT-elnök, hogy mindketten benyújtják a dossziéjukat, ám a jelöltségük érvényesítése után egyikük visszalép a másik javára.
Simion szerint
A pártelnök megjegyezte, hogy az aláírásgyűjtésben valamennyi támogatójuk részvételére szükség lesz, mert rövid idő áll a rendelkezésükre.
Anamaria Gavrilă egyébként 2020-ban az AUR színeiben jutott be a parlamentbe, de később kilépett a párból, és 2023-ban megalapította a Fiatal Emberek Pártját (POT), amely Călin Georgescut támogatta. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte a választási szlogenek nem helyettesítik a valódi politikai cselekvést, és a más pártok látszólagos hatalmától való félénkség nem elég erős ahhoz, hogy új jövőképet formáljon Romániának. 2021-ben úgy fogalmazott: ha maradna az AUR-ban, az a beletörődést jelentené számára, hogy nem tudna többet tenni a románokért.
Hosszú előjáték után szerdán Victor Ponta is letette a BEC asztalára a jelölési iratcsomóját, míg ezzel egyidejűleg a PSD kizárta őt a pártból.
– jelentette ki a politikus, aki mintha megirigyelte volna Călin Georgescu népszerűségét.
A volt kormányfő hozzátette: szerinte Romániának egy teljesen új kezdetre van szüksége.
Kevesen számítottak arra, hogy a már egyszer elutasított Diana Șoșoacă ismét próbálkozna, de a politikustól nem áll távol az állhatatosság, így tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy kedd este bejelentette, csütörtökön benyújtja jelölését a BEC-hez. Nem tart attól, hogy másodjára is kikosaraznák.
– mondta Șoșoacă, aki elmondása szerint 300 ezernél is több aláírást gyűjtött össze.
Mondott egyebet is. Például azt, hogy a román népnek sok mindenért kell törlesztenie.
Șoșoacă szerint a románok problémája, hogy szeretnek a pillanatnak élni. Úgy vélte, le kellene számolni ezzel a jelszóval, és a kínaiakhoz hasonlóan kellene gondolkodni, akiknek 1000 éves kormányprogramjuk van.
– fejtegette Diana Șoșoaca.
És még mindig nincs vége az elnökaspiránsok felsorolásának, ugyanis Călin Georgescu egyik tanácsadója is bejelentette az indulási szándékát. Anton Pisaroglu korábban Nicușor Dan, George Simion és Viorica Dăncilă kampányában is dolgozott, és a sajtó szerint számos hasonlóság mutatkozik közte és Georgescu között. Nemcsak a személyiségjegyeik, a habitusuk rokoníthatók, a TikTok fiókja is rövid idő alatt kilőtt, követőinek száma meghaladja a 100 ezret. Izgalmas időket élünk.
Az államelnöki jelöléseket legkésőbb március 15-én éjfélig lehet benyújtani, a BEC a benyújtásuktól számított 48 órán belül – legkésőbb március 17-én – iktatja vagy elutasítja az iratcsomókat.
Itt van nekünk ez a szép nagy ország, az EU harmadik legnagyobb gabonatermelője és a napraforgó-termelésben is éllovas Románia, amely jelentős mezőgazdasági adottságokkal, komoly potenciállal rendelkezik, ugyanakkor számos kihívással is szembesül, amelyek befolyásolják az élelmiszertermelésben rejlő lehetőségek hatékony kihasználását.
A termékeny talaj ideális a gabonafélék termesztésére, azonban a talajerózió és a túlzott műtrágyahasználat ronthatja a minőséget, valamint a kisparcellás gazdálkodás sok esetben nem megfelelő a talajgazdálkodás.
Az éghajlat általában kedvező a mezőgazdaságnak, de az utóbbi években a klímaváltozás hatásai jelentős terméskiesést okoztak. Az öntözési infrastruktúra elavult, a kommunista korszakból örökölt rendszerek nagy része használhatatlan. Bár az EU-támogatásokkal folynak felújítások, a gazdák jelentős része továbbra is az időjárástól függ.
A gépesítettség alacsony szintje is komoly problémát jelent, az EU-átlaghoz képest (1 traktor/13 hektár) Romániában 1 traktor jut 54 hektárra, és ezek 80 százaléka elavult.
Ezek a tényezők csupán a jéghegy csúcsai, számos egyéb összetevője vannak annak, hogy miért tart ott a román mezőgazdaság, ahol, de valamelyest magyarázzák, hogy miért közelítette meg Románia élelmiszer- és állatimportja 2025 januárjában a teljes árubehozatal 10 százalékát.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból kiderül, hogy 2025 januárjában Románia exportja 7,25 milliárd eurót tett ki, míg az import megközelítette a 10 milliárd eurót, így a kereskedelmi mérleg hiánya 2,7 milliárd euróra nőtt, ami mintegy 40 százalékkal magasabb, mint 2024 januárjában.
Az élelmiszerimport a helyi termelők hiánya miatt nőtt, és ez a jövőben nagy problémákat fog okozni – mondta az INS vezetője. Andrei Tudorel arra is felhívta a figyelmet, hogy Románia élelmiszerkereskedelmi mérlegének éves hiánya Magyarországgal szemben több mint hétszeresére, Lengyelországgal szemben több mint 12-szeresére, Bulgáriával szemben pedig több mint 25-szörösére emelkedett. Ráadásul mivel nem rendelkezünk nagy nyersanyag-feldolgozó kapacitással, Románia egyre több agrár-élelmiszeripari terméket importál, különösen az EU országaiból.
Az is kiderült, hogy az elmúlt 15 évben az áruk osztályozására és az uniós külkereskedelem szabályozására szolgáló egységes vámtarifarendszerben szereplő 24 termékkategóriából 20-nak volt deficitje a Magyarországgal folytatott kereskedelemben.
A jelzett időszakban a Lengyelországgal folytatott kereskedelemben 22 termékkategóriában haladta meg az import az exportot ebben az időszakban. Mindkét esetben megfigyelhető, hogy a hiány jelentős mértékben koncentrálódik néhány mezőgazdasági-élelmiszeripari termékkategóriára.
Magyarország esetében a teljes élelmiszer-kereskedelmi hiány több mint felét mindössze három termékkategória adta a vizsgált húszból. A legnagyobb hiány a hús és belsőségek kategóriában jelentkezett, amely több mint 1,64 milliárd eurót tett ki, ami a húsz kategória teljes hiányának 20,7 százalékát jelenti. Ezt követte az élelmiszerhulladék és állati eredetű termékek kategória, ahol a hiány meghaladta az 1,33 milliárd eurót (16,8%). A harmadik legnagyobb tételt a tej, tejtermékek és tojás kategória adta, több mint 1,67 milliárd eurós hiánnyal, amely az összesített hiány 14,7 százaléka.
Lengyelország esetében a legnagyobb kereskedelmi hiány három termékkategóriában összpontosult. Az első helyen a gabonaalapú készítmények és péksütemények találhatók, több mint 725 millió eurós hiánnyal, amely a vizsgált 22 termékkategória összesített hiányának 14,2 százalékát teszik ki. Ugyanilyen mértékű, több mint 725 millió eurós (14,2%) hiány jelentkezett a tej és tejtermékek, valamint baromfitojás kategóriában. Míg a harmadik legnagyobb hiány a hús és belsőségek tétel esetében volt, amely mintegy 540 millió eurót tett ki, a teljes hiány 10,6 százalékát adva.
Lengyelország és Magyarország esetében egyaránt kiemelendő, hogy számos agrár-élelmiszeripari termékkategóriában negatív a román kereskedelmi mérleg. Emellett figyelemre méltó, hogy a lakosság által fogyasztott feldolgozott termékek néhány kategóriája különösen nagy hiányt halmoz fel.
Az elmúlt 15 évben a Bulgáriával folytatott kereskedelemben a legnagyobb hiányt a zöldségek, gyümölcsök, kávé és hal kategóriái mutatják. Az agrár-élelmiszeripari termékek közül Bulgáriában 11 termék pozitív egyenleget eredményezett, összesen 19 milliárd eurós többlettel, míg a fennmaradó 13 termék esetében 11,6 milliárd eurós deficit alakult ki.
– magyarázza Andrei Tudorel. Hozzátette: sajnos a hazai piacon bekövetkezett változások nem kedveztek az ország termelőegységeinek, így a hazai keresletet tömeges importtal elégítették ki.
Az INS vezetője szerint például nagy mennyiségben termesztünk és exportálunk napraforgót, amelyet külföldi vállalatok dolgoznak fel. A feldolgozás során keletkező fő- és mellékterméket más termékekkel, például állati takarmánnyal kombinálva használják fel. Sok esetben azonban a hazai vállalkozások takarmányozás céljából importálják ezeket a melléktermékeket.
Emellett a termelési és értékesítési láncban az állatok egy részét élőállatként exportáljuk, majd külföldi vágóhidakon vágják le őket, a hústerméket végül magas áron importáljuk, hogy aztán fogyasztásra visszakerüljön Romániába.
Gheorghe Hagi volt válogatott labdarúgó szerdán átvette a legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrendet az ügyvivő államfőtől.
A Cotroceni-palotában tartott ceremóniát Ilie Bolojan emlékeztetett arra, hogy a hazai labdarúgás aranygenerációjának egykori vezető alakja felejthetetlen pillanatokat szerzett a romániai szurkolóknak, és rendkívüli teljesítményeivel felhelyezte Romániát a világ sporttérképére.
Kiemelte: az állam legmagasabb állami kitüntetésének adományozása a hála és köszönet jele mindazért, amit Gheorghe Hagi a román sportért tett.
– mondta az ügyvivő államfő, hangsúlyozva azt is, hogy az állami döntéshozók felelőssége hatékony stratégiákat kidolgozni az élsportolók kinevelésére.
– fogalmazott Gheorghe Hagi a kitüntetés átvétele után, aki egy focilabdát és egy 10-es számú mezt adott át Ilie Bolojannak.
Az indoklás szerint Gheorghe Hagi a teljes sportkarrierje megbecsüléseként, valamint a labdarúgás népszerűsítésében végzett aktív tevékenysége elismeréseként szolgált rá a legmagasabb állami kitüntetésre.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.