Marcus Miller polgármester úr nyitotta meg az idei Jazz in the Parkot. Szerettük, basszus!
Annak rendje és módja szerint bedurrant az erdélyi fesztiválszezon a héten, s ha már úgy hozta a mocskos piac, hogy egyszerre három hasonszőrű rendezvény közül is lehet választani, mi a kolozsvári Jazz in the Park mellett tettük le a voksunkat és a visszaváltható műanyag poharunkat.
A sétatéri rendezvény évről évre el tudja hitetni velünk, hogy jól döntünk: azért van annak bája, amikor a lehető legszimpatikusabb városi helyszínen igazi piknikhangulat alakul ki, jön a plédes, fonott kosaras hadsereg, a park ilyenkor megtelik függőágyakkal, ráadásul ingyenesek a koncertek.
Ez a nagybetűs törzsiség-hangulat! Pontosan ilyen volt a csütörtöki, amolyan nulladik nap is, s bár a helyszínek nagy részét még mindig legózgatták a szervezők, a Jazz in the Park muzsikás, mezítláb heverészős, sorban állva táncolós hangulatába már így is bele tudtunk kóstolni.
Persze kellett ehhez a húzónév is: Marcus Miller, a basszusgitárosok atyaúristene nyitotta meg az idei bált egy olyan koncerttel, ami túlzás nélkül a fesztivál történetének a legjobbja volt. Hogy egy klasszikust idézzünk: kell még mondanom valamit, Ildikó?
Az egy dolog, hogy Miles Davis egykori munkatársa és társszerzője úgy bűvöli a hangszerét, ahogyan azt kevesen tudják a Naprendszerben, de – mentorához hasonlóan – ő is elképesztően tehetséges fiatal muzsikusokkal veszi körül magát, s hagyott is mindenkinek elegendő játékidőt, hogy megmutassák, mennyi a pontos idő a kortárs dzsesszben.
Fotó: Jazz in the Park
Ahol ennyien jönnek ki rögtön a nyitónapra (ez Marcus Miller közönségének a fele), ott persze ennyi látszik a sztárfellépőből:
A remek nyitány után – ha az embernek már nem volt kedve félórás sorokat kiállni egy 8-9 lejes sörért, vagy egy méregdrága, 30 lej körüli hamburgerért – jól esett sétálni az épülő dzsessz-város díszletei közt: pakoltak a könyvesek, a lemezesek, a képzőművészek, a hangszerboltosok, csattogtak a sátorszegek mindenfelé.
Miért ragoznánk tovább: kedvenc kolozsvári fesztiválunk még mindig csinos! Munka után gomboljuk ki az ingünk felső gombjait, és irány a Sétatér: fedezzünk fel irgalmatlanul jó ismeretlen bandákat, koccintsunk régi és új ismerősökkel, heverésszünk szaxofonszólóra!
Péntektől tehát nagyüzem: négy helyszínen összesen nyolc koncertbe lehet belefülelni, ezek közül is kiemelendő a világbajnok amerikai session-zenészekből álló Ghost-Note fellépése (22 óra, nagyszínpad), akik úgy adagolják a jó öreg funkot, hogy már most elkezdhetünk aggódni a másnapi izomláz miatt.
A színpadon, a közönségben és a vásáron is keverednek a kultúrák.
Az ingyenességnek persze megvan az ára: ahol bármilyen játék, muzsika vagy extra kényelem várja a feszitálozót, ott azonnal belefut valamilyen ízléses de eltéveszthetetlen reklámba:
A jókedvet ez sem töri le, és ha felcsendül a zene a szabadban, a kolozsvári közönség akár spontán vokálozással is bekapcsolódik:
Szöveg: Gyergyai Csaba. Fotók: Szabó Tünde
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.