// 2026. november 2., hétfő // Achilles
hiányosságok

Megdöbbentően kevés gyermeksebésze van Romániának

// HIRDETÉS

Medvék jelentkeztek Gyulafehérváron. A szavazókedv nem olyan mértékű a külföldön élő román állampolgároknál, mint 2019-ben.

Tudtuk, hány gyermeksebész-orvos van az országban?

Nem tudtuk. Azért kellett megtudnunk, mert tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy kiderüljön. Korábban írtunk róla, hogy egy 16 éves fiú belehalt a hashártyagyulladásba, mert az ügyeletes orvos nem vállalta a sürgős műtéti beavatkozást, arra hivatkozva, hogy nem ért a gyermeksebészethez.

A Zsilvásáron történt eset kapcsán kiderült utólag, hogy a városban nincs is gyermeksebész, aki a műtétet vállalhatta volna. A román Orvosi Kollégium szerint az országban megdöbbentően kevés pediátriai sebészorvos praktizál, mindössze 304 gyermeksebész tevékenykedik az országban. Az Orvosi Kollégium statisztikáiból továbbá kiderül, hogy Gorj megyében 4 gyermeksebészetre szakosodott orvos van, Fehér, Krassó-Szörény, Giurgiu és Mehedinți megyében nincs is ilyen orvos.

// HIRDETÉS

Ugyanezen adatok szerint Beszterce-Naszód, Ialomița és Ilfov megyében csak egy orvos rendelkezik ezzel a szakterülettel, míg Brăila, Călărași, Hargita, Hunyad, Teleorman és Vâlcea megyében egyenként 2 orvos van.

A legtöbb gyermeksebész Bukarestben van - 79, ezt követi Temes megye - 26, Kolozs - 20, Iași - 18, Dolj - 17, Brassó - 11, Maros - 10.

A többi megyében 10-nél kevesebb orvos rendelkezik ezzel a szakterülettel: Konstanca - 9; Argeș - 8; Bacău, Bihar - 7; Arad, Botoșani, Máramaros, Olt, Szeben, Szucsáva - 6; Galac, Neamț - 5; Gorj, Prahova, Szatmár, Vrancea - 4; Buzău, Kovászna, Szilágy, Tulcea, Vaslui - 3.

Százezernél is többen szavaztak már a külföldi román szavazókörzetekben

Pénteken megkezdődött a 2024-es romániai elnökválasztásra való szavazás külföldön. Három napon át minden külföldön szavazati joggal rendelkező román állampolgár a román hatóságok által kiállított személyazonossági okmány alapján szavazhat a külföldön szervezett 951 szavazóhelyiségben.

A prezenta.roaep.ro szerint 103 863-an szavaztak a külföldi szavazóhelyiségekben. Ezen kívül 4 227-en választották a levélszavazatot. A legtöbb szavazó a 35-44 és a 45-64 éves korosztályban volt, és több férfi szavazott, mint nő.

Érdekesség: 2019-ben, ugyaneddig az időpontig többen járultak a külföldi szavazóurnák elé – több mint 153 062-en szavaztak, plusz 25 189-en levélben szavaztak. Öt évvel ezelőtt az elnökválasztás első fordulójában 675 348 külföldön szavazó adta le voksát.

Gyulafehérváron is megjelentek a medvék

Még a hét elején észleltek egy medvét a Fehér megye székhelyén, aztán a szombati nap folyamán már három is jelentkezett.

Ezúttal egy anyamedve volt a városban három boccsal, szerencsére csak a város félreeső utcáin barangoltak.

„Egy nőstény medve jelenlétét jelentették három kölyökkel Gyulafehérváron, Mamut térségében. RO-ALERT-üzenetet adtak ki a környék lakosainak” - közölte szombaton Alex Crișan, az Fehér Megyei Rendkívüli Helyzetek Felügyelőségének szóvivője. Az embereket arra kérték, hogy maradjanak a házakban, tartsák a távolságot az állatoktól, és ne próbáljanak meg velük fényképezkedni vagy etetni őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro