// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Három az egyben

Megbukott a vizsgán, lángra lobbantotta a tanárt - hírek pénteken

// HIRDETÉS

Utasával együtt lopott autót egy craiovai fiatalember, majd balesetet okozott, ráadásul jogosítványa sem volt. További három norvég F-16-os vadászgép beszerzésével lezárult a román légierő fejlesztésének első szakasza.

Gyilkossági kísérlettel vádolják a tanárát felgyújtó egyetemi hallgatót 

Drasztikus cselekedetre szánta el magát egy egyetemi hallgató a konstancai Ovidius Egyetemen, ahol felgyújtotta a tanárát, mert az négyest adott neki a vizsgán. A rendőrség csütörtökön vette őrizetbe a 22 éves diákot, aki beismerte a bűncselekményt, de azt állította, hogy meg akarta ijeszteni az oktatót, és csak bosszút akart állni amiért az négyest adott neki a vizsgán.  

Az elkövetőt törvényszéki pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá, hogy megállapítsák, tettének elkövetésekor beszámítható állapotban volt-e. 

Az események rekonstruálásakor kiderült, hogy a hallgató csütörtökön vizsgázott a matematika-informatika karon, és mivel felkészületlen volt, megbukott. Nem igazán tudta elfogadni a történteket, ezért visszament a laborba, ahogy a vizsgáztató tanárt egészségügyi szesszel locsolta le, majd öngyújtóval meggyújtotta. Ezt követően bezárta a helyiség ajtaját, hogy a tanár ne menekülhessen el. A sértett csupán a lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem szenvedett égési sérüléseket, ezért nem szorult orvosi ellátásra.   

A fiatalember pénteken jelent meg a konstancai bíróság előtt, ahol indítványozták a harminc napos előzetes letartóztatásba helyezését. 

Bűnözni, csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes

Három bűncselekményt is elkövetett pénteken az a 19 éves, járművezetői engedéllyel nem rendelkező férfi, aki pénteken reggel ellopott egy autót Craiován, amivel közúti balesetet okozott. A bűncselekmény elkövetésekor az autóban egy 12 éves utas is tartózkodott.  

Az elkövető egy kanyarban elvesztette uralmát a gépjármű felett, az autó felborult és egy közlekedési lámpának ütközött. A balesetben mindkét utas megsérült.

A rendőrség lopás, jogosítvány nélküli járművezetés és testi sértés miatt indított büntetőeljárást.  

Újabb három Norvégiától vásárolt F16-os vadászgép érkezett Aranyosgyéresre  

Leszállt pénteken az aranyosgyéresi légitámaszponton három F-16 Fighting Falcon típusú vadászgép, amelyeket Norvégiától vásárolt Románia - tájékoztatott a védelmi minisztérium. A közlemény szerint a három gép a légitámaszpont repülőszázadához csatlakozik. 

Angel Tîlvăr védelmi miniszter közölte, hogy a vadászgépek beszerzésével lezárul a román légierő fejlesztésének első szakasza. A tárcavezető szerint az aranyosgyéresi és a Konstaca megyei légitámaszpont repülőszázadának hadrendbe állítása jelentősen hozzá fog járulni Románia és a NATO keleti szárnya biztonságának megerősítéséhez.  

A honvédelmi miniszter beszélt a Feteștiben létrehozott európai F-16-os kiképzőközpont jelentőségéről is, aminek köszönhetően sokkal rövidebb idő alatt képezhetők ki a pilóták a repülőgépek üzemeltetésére. 

A pénteken érkezett három F-16-os vadászgéppel együtt a román légierő eddig kilencet vett át a Norvégiától vásárolt 32 repülőgépből. További 23 vadászgép 2025 végéig érkezik meg Romániába. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro