// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Megbírságolták az idei első Critical Mass-t

// HIRDETÉS

A rendőrök idén keményebben lépnek a fel a bringásokkal szemben.

Megbírságolták a natúrabb kolozsvári bringásfelvonulás idei első kiadásán résztvevők negyedét. 

Kissé túlbővítettük az előző mondatot, úgyhogy megmagyarázzuk a részleteit:

  • megbírságolták – a helyszínen, a Dónát negyed végén csak igazoltattak mintegy tíz bringást, és beígérték nekik a bírságot, de azt később szabják ki és küldik ki a rendőrök;
  • natúrabb felvonulás – Kolozsváron két rendszeres bringásfelvonulást tartanak: egy szervezettet, amit bejelentenek a polgármesteri hivatalban, előre közlik az útvonalát a résztvevőkkel, és egy borzasat. A Kolozsvári Bringások Felvonulását és a Critical Mass-t. Ez utóbbit minden hónap utolsó péntekjén, csak ez és a főtéri indulás biztos, az útvonal menet közben dől el, nincs szervező, senki se jelenti be semmilyen hivatalban;
  • idei első – a márciusi Critical Mass értelemszerűen tegnap, pénteken zajlott;
  • résztvevők negyedét – a 30-40 bringás közül mintegy tízet.

És azért, mert rendőri felszólításra sem voltak hajlandók felhajtani a Dónát negyed végén a járdára felfestett bringasávra, mi több, elfoglaltak egy teljes sávot az úttesten.

Mitől hír ez?

Mert úgy tűnik, igaza van a szervezett bringás felvonulás szervezőjének, Radu Mititean ügyvédnek: 2018-ban alaposan megváltozott a kolozsvári rendőrök hozzáállása ezekhez a felvonulásokhoz és a városi kerékpározás bátorításához.

Bár soha nem kérték, a bejelentett felvonuláshoz évek óta mindig kaptak rendőri felvezetést, egyértelmű volt, hogy elfoglalhatnak egy teljes sávot, kisgyerekektől aggastyánokig mindenki részvételét támogatták. Az idei első bejelentett felvonuláson, a februárin ismét megjelentek a rendőrök, de nem azért, hogy kéretlen felvezetést biztosítsanak a menetnek, hanem hogy figyelmeztessék a bringásokat, hogy vagy libasorban haladnak, vagy megbírságolják őket.

Mivel ez csendes és hideg szombat délelőttre esett, amikor bőven lett volna hely az utcákon, ráadásul jó előre bejelentette, a hatóságok pedig nem kértek útvonalmódosítást, Mititean ügyvéd felháborodott, mert úgy értelmezte a hatósági fellépést, hogy gyakorlatilag betiltják a felvonulást. Ha büntetik a felvonulás tüntetésjellegét, akkor az egész nem több, mint csoportos városi séta. A szervező lefújta a rendezvényt, majd csoportos városi sétán tekertek egyet, miközben a rendőrautó végig kísérte őket, és a rendőrök a legkisebb szabálytalanságra is készek voltak lecsapni. A bringások nem adtak rá alkalmat.

Telefonfotók: Szabó Tünde

A tegnapi Critical Mass-on, ahogy a korábbi években is, az indulás után 30-40 perccel jelentek meg a rendőrök. Míg korábban siettették a menetet, és azon voltak, hogy az minél gyorsabban és akadálymentesebben visszajuthasson a Főtérre úgy, hogy közben az autósok is haladhassanak, most csak az volt a céljuk, hogy mindenkit felkényszerítsenek a járdára festett bringasávra, illetve elérjék, hogy az úton csak libasorban haladjunk. 

A bringások többsége felhajtott a járdára, páran az úton maradtak, őket a rendőrök igazoltatták, majd beígérték a bírságot. Közben egy szokatlanul elegáns rendőr folyamatosan arról igyekezett meggyőzni a csapatot, hogy ő és a KRESZ-nek az a kitétele, hogy bringások nem haladhatnak egymás mellett az úton, illetve ha van bringasáv, akkor kötelező azon tekerniük, csak a bringások épségét félti. Mert mi van, ha egy autó elsodorja a kerékpározót, ismételte unos-untalan, mintha legalábbis a sofőröknek joga vagy érdeke volna elütni a bringásokat. 

És persze nem lehetett meggyőzni arról, hogy riogatással, illetve túl szűk, repedező, rossz minőségű, egymással össze nem kötött bringasávokkal nem lehet nagyvárosban fenntartható közlekedést és bringakultúrát kialakítani.

Mert hogy mindkét típusú felvonuláson a résztvevők azért tekernek, hogy felhívják a hatóságok és a közlekedés más résztvevőinek a figyelmét a bringázás mint városi közlekedésforma fontosságára, illetve a kolozsvári kerékpáros infrastruktúra hiányára és hiányosságaira. És hogy havonta egyszer kiélvezzék, hogy másfél-két órára övék az út.

A végére egy lazán kapcsolódó észrevétel: idén Kolozsvár levegője határozottan büdösebb, mint eddig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro