// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld?

// HIRDETÉS

Többek között erre keresné a választ a jövő évben három helyszínen, három nyelven zajló harmadik székely kongresszus.

Várhatóan három helyszínen, három nyelven tartják meg jövő áprilisban a harmadik székely kongresszust, amely a régió modernizációját elősegítő tudományos konferencia lesz – jelentette be Bakk Miklós politológus, a kongresszus főszervezője egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Bakk Miklóssal a székely kongresszusról készült interjúnkat itt olvashatja.

Arról az eseményről van szó, amelynek megrendezését Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke már 2015 decemberében bejelentette, jelezve akkor: e tanácskozásnak többek között arra kellene választ keresnie, hogy például meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, és

mit kellene tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát.

Bakk Miklós sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján most több konkrétummal is szolgált. Az MTI-nek egyebek között elmondta: a konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi és csíkszeredai kara, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata, illetve a térség három múzeuma – a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum –, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság szervezi.

A tudományos tanácskozás egy időben zajlik majd 2017. április 20. és 23. között a Sapientia marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben,

az előadások nyelve pedig a tervek szerint magyar, román vagy angol lesz.

Bakk Miklós szerint a konferencia keretében helye lesz a székelyföldi identitáshoz kapcsolódó tudományoknak, így a történelemnek, a művészettörténetnek, a néprajznak, de azokra a szakmai területekre is hangsúlyt kell fektetni, amelyek a térség modernizációját tűzik napirendre. „Területfejlesztés, régiófejlesztés, az önkormányzatok közötti hálózatoknak a kialakítása”– sorolta a lehetséges területeket a politológus.

A főszervező szerint a harmadik székely kongresszus – az 1902-es első székely kongresszushoz hasonlóan – szakpolitikai és közpolitikai javaslatokat szeretne megfogalmazni a korszerűsítésben lemaradt régió fejlesztésére. Annak a felmutatását is a konferencia céljaként jelölte meg, hogy létezik székelyföldi tudományosság, és a régió rendelkezik tudománytermelő potenciállal – jelentette ki Bakk Miklós.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro