// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Székelyföld

Meg se vitatta a székelyföldi autonómiatervezetet a közigazgatási bizottság

Úgy vetette el a szenátusban.

A román parlament felsőházának közigazgatási szakbizottsága érdemi vita nélkül negatívan véleményezte kedden a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként terjesztett be tavaly decemberben.
 
Az ülés után Kulcsár-Terza József az MTI-nek elmondta: a bizottság tagjai közül egyedül Cseke Attila, az RMDSZ szenátora szavazott igennel a tervezetre, a többiek ellene szavaztak. Kulcsár-Terza a törvény kezdeményezőjeként kapott szót a bizottságban, és arról próbálta meggyőzni a szenátorokat, hogy
 
a javaslat nem veszélyezteti Románia területi épségét,

nem sérti az ország alkotmányát. Felidézte, hogy a törvény alsóházi vitáján szinte valamennyi román megszólaló az ország területi épségét féltette, szerinte alaptalanul. Megjegyezte: Olaszország, Finnország és Spanyolország is egységes, oszthatatlan, szuverén államként határozza meg magát, és ezekben az országokban is működnek területi autonómiák. Hozzátette: e tekintetben még a román többségű Moldovai Köztársaság is Románia előtt jár, hiszen területi autonómiát biztosít a gagauz kisebbségnek.
 
A képviselő elmondta: általános az a reagálás, hogy „etnikai alapú területi autonómiának” tekintik a székelyföldi törekvéseket, és erre hivatkozva foglaltak állást ellene. Hozzátette: elmagyarázta a bizottságnak, hogy nem etnikai alapon képzelik el Székelyföld területi autonómiáját. Azt a Székelyföld területén élő valamennyi állampolgár élvezhetné függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűnek vallja magát. A politikus azt érzékelte, hogy
 
a bizottság tagjai nem kívántak vitába bocsátkozni

a törvénytervezet kapcsán. Fontosnak tartotta Cseke Attila hozzászólását, aki arról próbálta meggyőzni a bizottság tagjait, hogy vállalják a párbeszédet a kényes kérdésekről is. Kulcsár szerint Cseke a hozzászólásával azt bizonyította, hogy a magyarság egységes a kérdés megítélésében, még ha ő egyedül nyújtotta is be a törvénytervezetet.
 
A tervezetről a bizottsági tagok szavazata alapján készít jelentést a szenátus közigazgatási bizottsága, és a felsőházi plénum az elutasítást javasoló jelentés alapján fog szavazni.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro