// 2026. október 14., szerda // Helén

Még mindig nem kell az EU „ingyen pénze”

// HIRDETÉS

Megint nem jöttek be a tervek meg a becslések Pontáéknak: Románia tervezettnél kevesebb EU-s pénzt hívott le az év első öt hónapjában. De persze ismét ígérik, hogy mostantól nő a hatékonyság.

Romániának a tervezettnél kevesebb EU-s forrást sikerült lehívnia az év első öt hónapjában, de a szakminiszter szerint tartható az a cél, hogy a lehívott források összege az év végéig elérje a 3,5 milliárd eurót.  

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Eugen Teodorovici, az európai pénzforrások minisztere egy vasárnapi bukaresti rendezvényen beszélt az Európai Unió által biztosított pénzforrások lehívási üteméről és az ezzel kapcsolatos nehézségekről. Az elmaradás mértékéről azonban nem közölt számokat. Elmondta: lemaradás elsősorban a környezetvédelmi és a közlekedési infrastruktúrában eszközölt beruházásoknál mutatkozik.

A miniszter az okokat vizsgálva megemlítette, egyes cégek úgy nyertek el munkálatokat, hogy a versenytárgyalásokon a reális érték alá kínáltak, és most képtelenek elvégezni a munkát. A törvények értelmében ugyanis azt a társaságot kell a közbeszerzési eljárás győztesének nyilvánítani, amelyik a legalacsonyabb áron kínálja a munka elvégzését.

Eugen Teodorovici kijelentette, meg fogják változtatni a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokat, hogy kiküszöböljék a jelenlegi nehézségeket. A tárcavezető szerint Románia a 2007 és 2014 közötti időszakra számára elkülönített EU-s forrás 80 százalékát fogja tudni lehívni 2015 végéig.

Románia kétéves haladékot kapott Brüsszeltől, hogy javítson az uniós pénzek felhasználási arányát mutató, úgynevezett abszorpciós rátán, amely 2014 elején csak 34 százalékos volt. Az ország 2014-ben és 2015-ben még mintegy 10 milliárd eurót költhet el a korábbi költségvetési ciklusban számára elkülönített alapokból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro