// 2026. november 7., szombat // Rezso

Még mindig dübörögnek a magyar-román gazdasági kapcsolatok

// HIRDETÉS

Öröm és boldogság, üzleti idill, gazdasági paradicsom: a csúcsvezetők szerint nagyjából ilyenek a magyar-román gazdasági kapcsolatok. De akkor miért nem tudnak ugyanilyenek lenni a diplomáciai viszonyok is?

Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály magyar nemzetgazdasági minister kedden, Constantin Niţă román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben.

A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok - tette hozzá Varga Mihály.
Constantin
Niţă hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. „Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi" - mondta a román miniszter.
Varga Mihály a tárgyalásról szólva kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban az átlagosnál nagyobb a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya - számuk mintegy tízezerre tehető -, erre alapozva olyan üzleti kezdeményezéseket kívánnak támogatni, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni tudják. Román kollégájával együtt fontosnak tartják azt is, hogy a cégalapítás és -finanszírozás a jövőben rugalmasabb legyen.
A tárgyaláson szó volt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is. A román fél felvetette, hogy a gyorsvasút Budapest és Bukarest közötti kiépítése bővíthetné és gyorsabbá tenné a személy- és teherforgalmat, amit mindenképpen meg kívánnak vizsgálni, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy ez a fajta közlekedési kapcsolat megerősödjön - mondta Varga Mihály.
A román fél felvetette azt is, hogy jobban ki lehetne használni a kosnatncai kikötő nyújtotta szállítási lehetőségeket, amit a magyar kormány mindenképpen támogatni fog. Varga Mihály hozzátette: a maga részéről azt vetette fel, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam akár tulajdonosként is megjelenhessen a konstancai kikötőben, amitől román kollégája nem zárkózott el, megvizsgálják ennek lehetőségét. Constantin
Niţă hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé. „Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi", s remélhetőleg valóra válik a 10 milliárd eurós kereskedelmi forgalom elérésére tett közös célkitűzés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro