Négy erdélyi megye is található abban a tizenhétben, ahol a közszféra az első számú munkáltató. Köztük van Kolozs és Maros is.
Május elseje a munka, a munkások ünnepeként vonult be a köztudatba, a rendszerváltás óta pedig már kötelező felvonulások sem zavarják a munkavállalók nyugodt sör-virslizését/miccsezését/flekkenezését a szabadban. De ha már ismét itt van a munka szabadnappal megült ünnepe, a Gândul hírportál utánanézett, hány, hivatalosan regisztrált munkavállaló van Romániában, és kik a legnagyobb munkáltatók.
Kiderült, hogy a 2013-as adatok szerint a legnagyobb kenyéradó továbbra is állam bácsi: az 5 millió 548 ezer munkavállalóból 1,2 millióan dolgoznak a közszférában. Ami minket közelebbről is érint, és talán némileg meglepő: az ország azon tizenhét megyéje között, amelyben a közszféra, nem pedig a magánszektor az első számú munkáltató, annak ellenére is, hogy azért a magánszférában dolgozók többen vannak, csupán négy erdélyi megye található, de ott van köztük Kolozs és Maros is.
A szóban forgó tizenhét megye Kolozs, Maros,Fehér, Szilágy, Bákó, Botoşani, Buzău, Dâmboviţa, Dolj, Iaşi, Mehedinţi, Neamţ, Olt, Suceava, Teleorman, Vâlcea és Vaslui.
A portál által megszólaltatott szakértő meglehetősen egészségtelennek találja, hogy a munkavállalók egyötöde a közszférában dolgozik.
Nézzük az érintett erdélyi megyéket.
A 368 361 fős népességű Fehér megyében a legnagyobb munkáltató az oktatási minisztérium: a 83 ezer munkavállalóból 4 420-an dolgoznak tanítóként vagy tanárként. A második és harmadik helyen a magánszféra áll: elárusítóként 3669-en, áruszállítóként 2971-en dolgoznak.
Kolozs megyében is a közszféra a legnagyobb munkáltató, de itt azért már más a megoszlás. Az első számú munkáltató az egészségügy a 693 ezres lakosságú megyében, ahol 245 ezer munkavállalót tartanak nyilván: az orvosok 9951-en vannak a felmérés szerint. A második legnagyobb munkáltató a szállítmányozás: 9350-en dolgoztak ebben a szektorban. A harmadik helyet viszont egy jelentős hozzáadott értéket képviselő szegmens képviseli: az IT-szektor, amely 8827 embernek ad munkát.
Az első számú kenyéradó Maros megyében is az egészségügy. Az 577 ezres lakosságú megyében 136 ezer munkavállalót tartanak nyilván. Az első számú munkáltató tehát az egészségügy: 6924-en dolgoznak ebben az ágazatban. A második helyen is a közszféra áll: az oktatásügy, 5978-asn dolgoznak tanárként vagy tanítóként. A magánszféra a harmadik helyet csípte meg: az elárusítók 5159-en vannak, illetve voltak 2013 végén.
Szilágy megyében is a közszféra áll a dobogó első két fokán. A 238 ezres megyében 45 ezer munkavállalót tartanak nyilván. A legnagyobb munkáltató a tanügy: 3263-an tevékenykednek tanítóként vagy tanárként. A második legnagyobb kenyéradó a közalkalmazotti szféra, ebben 1933-an dolgoznak. A harmadik helyezett az áruszállító ágazat, ebben 1811-en dolgoznak.
Érdekesség, hogy van olyan megye is, ahol az első három legnagyobb munkaadó mindegyike a közszférához tartozik: Mehedinţi megyében a tanügy, a közalkalmazotti szféra és az egészségügy a legnagyobb munkáltató.
További információk térképekkel, grafikonokkal és munkanélküliségi adatokkal az alábbi linken találhatók.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.