// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Még Las Vegasban is olcsóbb szilveszterezni, mint Brassópojánán

// HIRDETÉS

Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak a téli ünnepek ideje alatt. A többség szerényen, családi körben ünnepel.

A romániai lakosság 80%-a családi körben ünnepli a karácsonyt – derül ki egy online végzett felmérésből, melyet november 20-a és december 10-e között a Bestjobs állásközvetítő portál megrendelésére készítettek. Talán nem túl meglepő, figyelembe véve, hogy a karácsonyt kifejezetten családi ünnepként tartjuk számon, az viszont újdonság, hogy

tavalyhoz képest többen ünnepelnek a családdal.

Tavaly tízből heten, idén tízből nyolcan választották a családi programot. A megfertőződéstől vagy a vírus továbbadásától való félelem eloszlani látszik: a válaszadóknak mindössze 21%-a tart a járvány kockázataitól, 30% minimálisnak ítéli meg a veszélyt, mivel szűk körben, a járványszabályok betartásával ünnepel. További 46% egyáltalán nem fél attól, hogy a családi összejövetelből baj lehet.

A felhalmozódott fáradtság mellett az is kiolvasható a válaszokból, hogy a lakosság nagy része alig várja, hogy letudhassa a kötelezettségeket, pihenjen, és több időt töltsön azokkal, akikre az év többi napján alig jut idő. A karácsonyi ajándékokra átlagosan 500 lejt költ a lakosság nagy része (48%), 18% 500 és 1000 lej közötti összeget,

7% több mint 1000 lejt szán erre a célra.

Ami az év utolsó napját illeti, a válaszadók fele a baráti összejövetelek helyett szintén a családi programot választotta, mindössze 23% készül szűk körű baráti társaságban szilveszterezni. 10% a párjával tölti ezt a napot, 6% pedig egyedül. Összességében 72% otthon fog tartózkodni, 14% rokonokat, barátokat látogat, és mindössze 5% hagyja el a várost, ahol él, engedve a hegyi vagy tengerparti üdülőtelepek csábításának. 58% 500 lejt, 12% 500 és 1000 lej közötti összeget költ az óév méltó búcsúztatására és az újév köszöntésére, és csak 4% engedhet meg magának ennél is többet. 16% egyáltalán nem szándékozik költeni.

Általában a téli ünnepek idején való költekezés azon (is) múlik, hogy milyen nagyvonalú év végi bónuszt vihetnek haza az alkalmazottak. A válaszadók 41%-a számított ajándékra a munkaadójától,

27% pedig biztos benne, hogy nem fog járni a céges Jézuska.

A számokból is látszik, hogy csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak az év végén, ami nem csoda, elnézve a romániai szilveszteri ajánlatokat. Az elmúlt években annyira elrugaszkodtak az árak a hazai turizmusban, hogy egyes egzotikus utazási célpontok olcsóbbak, mint például Sinaia vagy Brassópojána.

Az országos sajtó két konkrét példán szemlélteti, hogy egy ötnapos hegyvidéki kiruccanás egy négycsillagos szállodában, kétszer, olykor háromszor többe kerül Romániában, mint például Las Vegasban vagy Ausztriában. Persze, ki kell fogni a jó ajánlatokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.