// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Még idén elkezdődhet a kitermelés Csertésen

// HIRDETÉS

Szeptemberban akár el is kezdődhet az aranybányászat a Hunyad megyei Csertésen. Pár évtizedre munkalehetőséget ígérnek. De vajon megéri?

Halasztással indul a beruházás, mégis nagy reményeket fűznek az aranybányászat újraindításához a Hunyad megyei Csertésen.

Decemberben a környezetvédelmi engedély is érvényessé vált, miután a kanadai Eldorado Gold elvégezte a szükséges korszerűsítéseket, és a környezetvédelmi minisztérium visszavonta a pert a temesvári regionális ügynökség által 2012-ben kiadott engedély ellen.

A beruházás azonban mégis törvényes előírások miatt halasztódik el március elsejétől legalább szeptemberig. A külszíni fejtéshez ugyanis utakat kell építeni, melyeken a nagy kamionok közlekednek majd, olyan területeken, melyeket szeptember elsejéig vissza lehet igényelni.

Az Eldorado Gold eredetileg 16 évre becsülte a gazdaságos kitermelést, terveit is ennek megfelelően készítette el, a tavalyi felmérések szerint azonban 26 évig érdemes folytatni az arany és ezüst kitermelését, ami az előkészületi és utómunkálatokkal együtt azt jelenti, hogy a munkanélküliség sújtotta, kilátástalan térségben kb. 30 évig lesz munkalehetőség. Vagyis egy nemzedéknek, hangsúlyozza a polgármester.

A környezetvédők viszont teljesen másképp látják a dolgokat, nemrég a dévai Minvest bányavállalat székhelyén tiltakoztak óriástranszparensekkel a csertési, dévai, brádi vagy muncseli aranybányászat ellen, mivel a cián alapú technológia óriási kockázattal jár, az emberi egészségre és a környezetre egyaránt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro