// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Még csak két év, és újra lesznek vakcinák Romániában

// HIRDETÉS

A Cantacuzino Intézetnek évi 25 millió eurós támogatásra lenne szüksége.

Két éven belül ismét lehet majd vakcinákat gyártani a Cantacuzino Intézetben – nyilatkozta hétfőn Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke.

Mint arról beszámoltunk, Mihai Tudose miniszterelnök a múlt heti kormányülésen felszólította Ţuţuianut, hogy egy hónapon belül vegye át a védelmi minisztérium a Cantacuzino Intézetet az egészségügyi tárcától.

A miniszter hétfőn közölte, munkacsoportot létesítettek, amely felméri az intézet jelenlegi helyzetét, megállapítja, milyen körülményeket kell biztosítani az oltóanyaggyártáshoz és egyéb tudományos tevékenységhez, illetve hogy mekkora anyagi ráfordításra lenne szükség mindehhez. A bizottságban a védelmi tárca illetékesei mellett az egészségügyi minisztérium és a Cantacuzino Intézet vezetősége is képviselteti magát, és tíz nap áll a testület rendelkezésére, hogy elkészítse a jelentést, valamint a sürgősségirendelet-tervezetet.

A miniszter hozzátette, az első becslések szerint a következő öt esztendőben évente 25 millió eurós állami támogatásra lenne szüksége az intézetnek, amelyben vélhetően két év múlva kezdődhet el újra a vakcinagyártás. Ţuţuianu szerint ezt a 25 millió eurót a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadásokon felül kérné a tárca.

Arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e pénz erre, a miniszter így válaszolt: „Meglesz a pénz. Ez nemzeti érdekeltségű probléma, a 25 millió euró pedig nem akkora összeg, amelyet egy felelős kormány ne tudna előteremteni, a Cantacuzino Intézet ugyanis stratégiai fontosságú, sőt nemzetbiztonsági szempontból is jelentős.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro