// 2026. november 7., szombat // Rezso

Medvekérdés más nézőpontból – megszólaltak a biológusok

// HIRDETÉS

Szerintük veszélyekkel jár, hogy a közhangulat medveellenessé vált. Azt sem lehet pontosan tudni, hány védett nagyvad él az országban.

Az utóbbi időszak eseményei miatt a medvék ellen fordult a közhangulat, és ez veszélyekkel jár – hangzott el azon a pénteki csíkszeredai sajtóbeszélgetésen, amelyen többek között biológusok, természetvédők és környezetvédelmi szakemberek vettek részt. A jelenlevők egyöntetű véleménye szerint túl keveset tudunk erről a védett fajról, ezért a problémakör kezelése is nehézségekbe ütközik.

A beszélgetésen ugyanakkor az is kiderült, hogy a romániai hatóságok által használt medveszámlálási módszer igencsak pontatlan, ezért tulajdonképpen nem is lehet tudni, pontosan mekkora populációról beszélünk. A hivatalosan becsült létszám 5630 és 6380 között van, ezt 2148, átlagban 110 négyzetkilométer kiterjedésű vadászterületen végzett mérések alapján becsülték meg a vadgazdálkodók. A szakember úgy vélte, mivel Románia Európában a harmadik legnagyobb medvetrófea kiszállító, ezért uniós csatlakozásakor irreálisan magas egyedszámot adott meg, hiszen így magas kilövési kvótát kaphatott. Ugyanakkor érdeke ennek a létszámnak a mesterséges fenntartása az említett kvóta megtartása miatt.

A szakemberek szerint számos tényezőre oda kellene figyelniük a hatóságoknak. Elsősorban jól kellene működnie a kártérítési rendszernek, emellett hatékony kármegelőzési módszereket kellene alkalmazni. „Meg kell újra tanulni együttélni ezekkel az állatokkal” – fogalmazták meg a jelenlevők.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro