Orbán Willi és az újonc Holman Dávid intézték el Azerbajdzsánt
Bakuban szerezte meg második győzelmét az a magyar labdarúgó-válogatott a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiben, miután 3-1-re legyőzte a házigazda Azerbajdzsánt. Ez volt a tavaly nyáron kinevezett Marco Rossi első idegenben aratott sikere a nemzeti együttessel – miközben az olasz tréner hazai pályán mind a négy találkozóját meg tudta nyerni.
A szombat esti összecsapás érdekessége, hogy mindkét ország rendező lesz a jövő nyári kontinenstornán, hiszen mind Baku, mind Budapest szerepel a 12 helyszín között. Igaz, ezt a meccset nem az Európa Liga döntőjét is vendégül látó Olimpiai-stadionban, hanem a mindössze 11 ezer férőhelyes Bakcell Arénában rendezték.
A labdabirtoklást leszámítva a magyar csapat uralta a meccset, jóval gyorsabb és direktebb támadásokat vezetett, és elsősorban Dzsudzsák Balázs pontrúgásaiból alakított ki helyzeteket. A csapatkapitány az első félidőben szabadrúgásból, a második elején szögletből tette jól a kapu elé a labdát, Orbán Willi pedig előbb fejjel, majd lábbal is betalált.
A nagyon keményen, helyenként durván játszó hazaiak a második félidőben szépítettek, de mire vérszemet kaptak volna, jött a csereként beállt Holman Dávid, és első válogatott meccse 13. percében a léc alá vágta a Kleinheisler Lászlótól kapott labdát.
„Az eredménynek örülök, de nem mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok a játékunkkal – mondta a mérkőzést után Marco Rossi. – Voltak olyan pillanatok, amikor nem azt tettük a pályán, amit kellett volna. Nem próbáltunk annyira támadni, mint kellett volna, kicsit bennünk lehetett, hogy vár még ránk egy másik mérkőzés is. Amiért jöttünk, azt teljesítettük.”
Az olasz edzőt a mérkőzés hajrájában Kevin Blom holland játékvezető elküldte a kispadról, miután Rossi – állítása szerint – csupán rákérdezett a bíró egyik ítéletére. Sikerével a magyar válogatott átvette a vezetést a csoportban, ám kedden egy jóval keményebb ellenfél, az előző Európa-bajnokságon az elődöntői jutó Wales lesz az ellenfél Budapesten.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.