// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már több száz határon túli igényelte a magyar anyasági támogatást

// HIRDETÉS

A Köldökzsinór program keretében a külhoni magyar családok is jogosultak a támogatásra és a babakötvényre.

Elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja ismeri azokat, akik magyar gyermeket vállalnak a világ bármely pontján - mondta a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin közölte:

a január 1-jén elindított program egyik eleme a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatás, a másik pedig a babakötvény, amelynek elindításához az állam 42 500 forintot biztosít, később pedig évenként kamattámogatást.

Eddig 523 határon túli család igényelte az anyasági támogatást - fűzte hozzá.

Azt hangoztatta, minden magyar gyerek kincs, bárhol szülessen is. Elmondta, erőforrásként tekintenek a csaknem 4,5 millió határon túl élő nemzettársunkra is, akik szintén hozzájárulhatnak a magyarság gyarapodásához.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a családok éve és a külhoni magyar családok éve programjain eddig csaknem tízezren fordultak meg. A programokba civil szervezetek is bekapcsolódnak, így mások mellett az Otthon segítünk alapítvány, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint az egyszülős családokkal foglalkozó szervezet is.

Azt mondta, hogy a kormány nem vesz el a családtámogatási rendszerből, hanem mindig tovább bővíti, illetve könnyíti a hozzáférést a szolgáltatásokhoz, az adminisztrációs terheket csökkenti.

Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is azt hangoztatta, hogy a magyar nemzet számára a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar családok jelentik a legfontosabb értéket. A kormány 2010 óta sokat tett azért, hogy valamennyien érezzék, egy nemzet tagjai vagyunk - tette hozzá.

Közölte,

tavasszal több pályázatot is meghirdetnek a határon túl élő magyarok számára.

Ezek között említette a családokat segítő szolgáltatásokat indító vállalkozók számára kiírt 500 millió forintos pályázatot. A várandósságot és a gyermekszületést pedig egy 150 millió forintos egészségügyi eszközbeszerzési pályázattal segítenék. Elmondta azt is, hogy szeretnék a védőnői szakmai hálózatot kiterjeszteni, elérhetővé tenni a határon túli magyarok számára is.
Közölte, pénteken tartják meg a külhoni magyar családok évének nyitórendezvényét Budapesten. A programra mintegy kétszáz külhoni magyar vállalkozót, önkormányzati, egyházi és civil szervezeti vezetőt, valamint a családokat segítő közösségek képviselőit várják.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro