// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már megint nincs hivatalos zászlaja Sepsiszentgyörgynek (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Két magyargyűlölő román egyesület hiányolta a „románok jelenlétére” utaló jelképeket róla. Antal Árpád polgármester szerint egyenesen abszurd és szürreális a bíróság döntése.

Frissítés:

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szürreálisnak és abszurdnak nevezte a bíróság döntését. Facebook-bejegyzésében érthetetlennek nevezi, hogy két nyilvánvalóan soviniszta és magyargyűlölő egyesület el tudta érni azt, hogy első fokon érvénytelenítsenek egy határozatot, amit Románia kormánya hozott egy hatályos törvény alapján.

Kis ismétlés: tavaly nyáron a bukaresti kormány az RMDSZ javaslatára elfogadott egy kormányhatározatot, amely jóváhagyja Sepsiszentgyörgy zászlajának hivatalos használatát. Sepsiszentgyörgy zászlaja arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázolja. A település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település nevét adó lovas Szent György és a sárkány látható.

Ám a tavaly nyári határozatot a bíróságon támadta meg két román szervezet: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – a Székelyhon.ro hírportál szerint – egy tavaly decemberi sajtóértekezleten azt mondta: tudomása szerint a két szervezet a „románok jelenlétére” utaló jelképeket hiányolja és azt nehezményezi, hogy a városzászló a székely zászló (arany és kék) színeit tartalmazza.

A brassói táblabíróság mindenesetre most helyt adott a két szervezet tiltakozásának, ezzel pedig érvénytelenítették az említett kormányhatározatot. És bár az ítélet csak elsőfokú, vagyis még nem jogerős, jelenleg megint hivatalos zászló nélkül maradt a székelyföldi város, amíg az ügy nem tisztázódik.

Részletek a Krónikán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro