// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Már megint Erdély Romániával való egyesülése apropóján mocskolják egymást a román politikában

// HIRDETÉS

Most éppen Iohannis kapta meg „a román nemzet ellensége” címet, amit tavasszal még ő lőcsölt a PSD-re egy jól célzott Ionapotchivanoc-kal.

Ahogy várható volt, vehemens reakciókat váltott ki a PSD berkein belül, hogy Klaus Ionapotchivanoc Iohannis államelnök nem hirdette ki a Trianon-törvényt, hanem visszaküldte a parlamentnek, arra hivatkozva, hogy a téma törésvonalakat okozhat a romániai társadalomban, ezért alaposabban át kellene gondolni. A PSD szerint azonban nincs ezen mit átgondolni, Marcel Ciolacu pártelnök szerdán leszögezte, hogy mihamarabb átviszik a parlamenten, és újból visszaküldik az államfőnek kihirdetésre.

Ciolacu meghagyta a mocskolódást a Trianon-törvény kapcsán Titus Corlăţean szenátusi alelnöknek, aki a június 4-ét ünnepnappá nyilvánító jogszabály kezdeményezője. Azt írta a Facebookon, hogy Klaus Werner Iohannis – akit következetesen a teljes nevén emleget ezzel is hangsúlyozva szász származását – soha nem volt, és soha nem is lesz a románok elnöke. Egy olyan személy, aki megveti a román nemzeti jelképrendszert, és megtagadja a románoktól az örömöt, hogy Erdély Romániával való egyesülésének évfordulóját ünnepeljék. Corlăţean persze felemlegeti, hogy a parlament, az alkotmánybíróság és az egész román társadalom a törvény mellett áll, így Iohannis „nem nyerhet a saját nemzete, az alapvető román jelképrendszer” ellen.

A folyamatosan européer szerepben tetszelgő Iohannis a törvény kapcsán a párbeszédet hiányolta (nyilván a magyarokkal), ami azért volt szokatlan tőle, mert tavasszal még arról beszélt, hogy a PSD-vel karöltve lopjuk Erdélyt.

Mit mondhatnánk erre? Gyorsan változnak az idők, főleg ha kampány van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro