Egy mérkőzésre van az Európa Liga főtáblájától a Kolozsvári CFR focicsapata, miközben a FCSB-t kiejtette a koronavírus.
A Djurgardens IF csapatánál egy időre alighanem elegük lett a kelet-európai csapatokból, mert miután a Ferencváros már a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében legyőzte a svéd címvédőt, most a CFR az Európa Ligából is kiejtette a stockholmi csapatot. Ehhez pedig még túl jól sem kellett fociznia a vasutasoknak, a svédek egyszerű és hazai pályán is óvatos focijára Dan Petrescu kedvenc fegyverével válaszolt: a CFR letámadással és pontrúgásokkal próbált zavart okozni a DIF védelmében.
A terv sikerült, Ciprian Deac szabadrúgása után Paulo Vinicius fejelte a győztes gólt a második félidő elején, majd Mario Rondón lőtt egy hatalmas felső lécet, miközben a svéd ívelgetésekből nem jött komoly helyzet. Az egyetlen egyenlítési lehetőségük Fredrik Ulvestad megpattanó átlövése volt, de jobbra vetődő Cristian Bălgrădean kapus még időben visszafordult balra.
A CFR az utolsó selejtezőkörben egy újabb északi csapattal játszik, de a finn Kuopion Palloseurát már hazai pályán kell legyőznie, hogy az előző szezonhoz hasonlóan ismét a csoportkörbe jusson.
A FCSB viszont ezúttal nem Gigi Becali valamilyen abszurd ötlete, hanem a Mihai Stoica klubmenedzser által a csapat körében elterjesztett koronavírus-járvány miatt búcsúzott a cseh Slovan Liberec ellen. A múlt heti, Topolya elleni abszurd továbbjutást (kettős emberelőnyben elért 6-6 utáni 11-es párbajban) követően az addigi kilenc mellett újabb hat bukaresti játékost ütött ki a vírus, Becaliék pedig a meccs előtti napokat fejvesztett játékos-kereséssel töltötték, de csak Szebenben találtak megértésre.
David Caiado és Goran Karanovics kölcsönvétele sem igazán jött be, a szerb csatár tíz perc játék után megsérült, a másodosztályú Farultól elcsábított Stefan Cana pedig a 20. percben piros lapot – a Liberec pedig köszönte szépen, és két szöglet utáni góllal lezárta a FCSB idei kupaszereplését.
Európa Liga, harmadik selejtezőkör:
Djurgårdens IF–Kolozsvári CFR 0-1 (Vinicius 85.)
FCSB–Slovan Liberec 0-2 (Yusuf 64., Rabusic 82.)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.