// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
vegyesen

Már hárman haltak meg a a crevediai tragédiában, börtönre ítéltek egy fenyegetőző apukát – hírmix

// HIRDETÉS

Brassóban pedig elloptak egy… kültéri defibrillátort.

Már három halálos áldozata van a crevediai tragédiának

Csütörtök reggel háromra nőtt a szombat esti crevediai gázrobbanások halálos áldozatainak száma. Az újabb áldozat egy 63 éves férfi, aki a testének 99%-án szenvedett égési sérüléseket. Az áldozat civil volt, nem tűzoltó, a források szerint még az első robbanásban sérült meg és a bukaresti Floreasca kórházban halt bele súlyos sérüléseibe. Mint ismeretes korábban egy házaspár mindkét tagja halt meg a tragédiában, előbb a férj, aki a felesége sérüléseit látva szívinfarktust kapott, majd a súlyos égési sebeket szenvedett felesége is elhunyt. Az országban még három súlyos állapotban lévő sérültet kezelnek, rajtuk kívül 22-en szorulnak kórházi kezelésre, 12 további égési sérültet pedig külföldön épolnak. Eközben Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés előtt elmondta, törvénymódosítást szorgalmaz, hogy a crevediai autógáz-töltőállomáshoz hasonlóan engedélyek nélkül működő cégek vezetői büntetőjogilag is felelősségre vonhatók legyenek. A kormány ugyanakkor támogatásban részesíti a tragédia sérültjeinek hozzátartozóit is: havi 2000 eurót kap a külföldön kezelt áldoztok egy-egy kísérője, illetve 2000 lejt a Romániában ápoltak egy-egy hozzátartozója.

Ezúttal egy kültéri defibrillátort loptak el Romániában

Ismét tovább zsugorodott azon valós és elképzelt tárgyak lajstroma, amelyet eddig még nem loptak el Romániában. Ezúttal egy kültéri defibrillátort sikerült meglovasítani. A helyszín Brassó városa, amely 2022-ben az Egy másodperc az életért projekt keretében két ilyen köztéri készüléket is kapott, hogy a lakosok túlélési esélyeit növeljék egy hirtelen szívleállás esetén. Egy ilyen készülék elég sok pénzbe, 11 ezer lejbe kerül, ám ha a tolvajok nem képzett orvosok, akik egy földalatti kórházat igyekeznek éppen összelopkodni, akkor elég nehéz elképzelni, hogy mit is fognak kezdeni vele. A „Szia, uram! Kültéri defibrillátor olcsón érdekelhet?” kezdetű direkt marketing aligha fog közönségigényekkel találkozni. Dr. Alexandru Covaciu, az Egy másodperc az életért projekt kezdeményezője mélységes csalódottságának és felháborodásának adott hangot az eset miatt. Szerinte gyakran hangoztatjuk Romániában, hogy olyanok akarunk lenni, mint a fejlett, nyugati országok, ehhez képest eldobáljuk a cigicsikket, a tengerparton összeverekszünk az életünket óvó vízimentőkkel, újabban pedig életmentő eszközöket lopdosunk el.

Hét hónap börtönre ítélték az apukát, aki halálosan megfenyegette fia pedagógusát és annak férjét

A halálos fenyegetés nem játék. Ezt minden bizonnyal megtanulta az a Tulcea megyei férfi, aki halálosan megfenyegette a fia tanító nénijét, és annak férjét, aki nem mellesleg rendőr, a bíróság pedig most 7 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az eset miatt. A férfit még június elején értesítette 4. osztályos fia pedagógusa, hogy kénytelen levonni a nebuló magaviseleti osztályzatát. Apuci erre úgy felszívta magát, hogy jól beivott, majd először a tanító néni rendőr férjét kezdte el telefonon és SMS-ben sértegetni és fenyegetni, majd a szülői WhatsApp-csoportban is hagyott három hangüzenetet, amelyben sértegeti, veréssel és halállal fenyegeti fia oktatóját és annak férjét. A bíróság azonban nem díjazta a részeg dühkitöréseket, és bár az ítélet még nem jogerős, pedagógiai célzata annál nyilvánvalóbb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro