Klaus Iohannis ma biciklin ment munkába, hogy támogassa a környezetvédelmet. Klaus Iohannis testőrei nagyon idegesek voltak.
Románia elnöke – miután az oltáskor elővillanó bicepszével már bebizonyította: igazi sportember – ma felpattant egy méregdrága biciklire, majd biciklin és autón közlekedő testőrei körében eltekert a Cotroceni-palotába, a munkahelyére. Ezt nem azért tette, mert szeret esőben bringázni vagy mert szeret bringázni, hanem azért, hogy támogassa a környezetvédelmi minisztérium Zöld péntek nevű kampányát. Biztos azért követték a testőrei autóval (is).
Ez a kampány arra biztatja a lakosságot, hogy saját autó helyett inkább biciklivel, gyalog vagy tömegközlekedési eszközökkel menjenek munkába, különösen pénteken, hogy így is csökkentsük a városaink károsanyag-kibocsátását.
A felvételeken az látszik, hogy Iohannis egyedül teker, hogy jól látsszon, de mellette legalább négy másik kerékpáros tekintget idegesen hol előre, hol hátra, feltehetően a testőrei.
Mielőtt megérkezne a Cotroceni-palota főbejáratához, az is látszik, hogy mögötte leparkol egy sötétített szélvédőjű fekete Mercedes, feltehetően a testőrség többi ideges tagjával.
És akkor képzeljük el a jelenetet, amikor Iohannis behívatja a testőrsége parancsnokát, és közli vele: „Pénteken biciklivel megyek munkába.”
„Maga a főnök, főnök” – makogja arcára nyugalmat erőltetve a főtestőr, és közben magában gondol, amit gondol.
„Pénteken küldjetek mesterlövészeket a Cotroceni-palotához vezető biciklisáv melletti fákra” – utasítja embereit telefonon a főtestőr Iohannistól kijövet, és hozzátesz még egyet s mást, amiket itt nem részletezünk.
Amúgy Iohannis azt is mondta, miután megérkezett, hogy kicsit esett ugyan, de egy kis eső még senkinek sem ártott meg.
Vajon mit gondolnak erről a biciklisáv menti fákon ázó mesterlövészek?
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.

Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.

További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.