// 2026. november 7., szombat // Rezso

Már el is kezdődik a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota rendbetétele

// HIRDETÉS

Hétfőtől a munkásoké a főszerep a leégett ingatlanban.

Viszonylag gyorsan hozzákezdenek a kárelhárításhoz Nagyváradon az augusztus 25-én leégett görögkatolikus püspöki palotában: hétfőn már el is kezdődnek a felújításai munkálatok.

A nagyváradi önkormányzat közleménye szerint ez annak nyomán vált lehetségessé, hogy a nagyváradi törvényszéki ügyészség végzett a helyszíni vizsgálattal az ügyben indított nyomozás során. A nyomozás eredményei ugyanakkor még nem nyilvánosak.

A felújítás három szakaszban történik. Először is kihordják a törmeléket, majd felmérik, a palota mely elemeit lehet újrahasznosítani, és melyek azok, amelyeket pótolni kell.

A második szakaszban elkezdik a legszükségesebb javításokat, ami főként a tetőzetet érinti, hogy megóvják az épületet az időjárás viszontagságaitól.

A harmadik szakasz a teljes restaurációt jelenti majd, és a várakozások szerint három éven belül a tűzvész előtti pompájában ragyoghat az épület.

Ezt követően a nagyváradi önkormányzat – amely annak érdekében, hogy közre tudjon működni az ingatlan felújításában, húsz évre megkapta az épület kezelési jogát a püspökségtől – az ingatlan mintegy egyharmadát a püspökség rendelkezésére bocsátja, hogy ott működhessenek a hivatalai.

A maradék részben a megállapodás értelmében kulturális központot alakítanak ki. A tulajdonjog az egész ingatlan fölött megmarad a püspökségé, de az önkormányzat ingyenes használatba kapja.

A görögkatolikus püspökség szerint szeptember 11-ig 91 ezer lej, 2556 euró, 500 font és 985 dollár gyűlt össze adományként a felújításra.

Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány által nyitott számlára eddig 23 379 lej érkezett.

Emellett a Bihar megyei önkormányzat is felajánlott százezer lejt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro