Elkezdődött a kétnyelvű táblák kihelyezése. Magyarul kezdenek helyreállni a dolgok, de a románok még mindig Paul Chinezu és Gheorghe Doja utcában élnek. De ki az a Kínai Pali?
Marosvásárhely négy utcájában valódi kétnyelvűre cserélték szerdán az addig csak az utca vagy tér kifejezéseket magyarul feltüntető utcanévtáblákat. Első körben olyan utcák neveit cserélték ki, amelyeket magyar történelmi személyiségekről neveztek el.
Peti András alpolgármester a Székelyhon.ro-nak elmondta, a folyamat nem tegnap kezdődött, eddig három fontos lépésről számolhatnak be. „Az első, amikor a Harghitei utcát átneveztük dr. Kozma Bélára, a második szakaszban kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ezekre arányosan öt magyar és öt román név került. Ma pedig a Kinizsi Pál, Dózsa György, Liszt Ferenc utcák és a Mátyás király tér kétnyelvű névtábláinak kihelyezésére került sor, a négy helyszínen összes 28 táblát helyeztünk ki” – nyilatkozta az alpolgármester, majd hozzátette: a munkálatok befejezése hetekig is eltarthat, hiszen több mint ötszáz utcában ötezernél is több névtáblát nem lehet egyik pillanatról a másikra kihelyezni.
Remélik, nem szemfényvesztésről van szó.
Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport szóvivője a portálnak úgy nyilatkozott: bizakodóak és örvendetesnek tartják, hogy végre elindult a hivatal részéről a vásárhelyi utcanevek valódi kétnyelvűsítése. Hozzátette: azt gondolja, hogy nyomásgyakorlásuk eredményesnek mondható, és a csoport tagjai azon a véleményen vannak, hogy ha ők nem állnak ki az ügy mellett, az elsikkadt volna.
Üröm az örömben, hogy a szerdán kihelyezett utcanévtáblákon a román feliratokon még mindig a Paul Chinezu és a Gheorghe Doja nevek szerepelnek.
Kép: www.marosvasarhelyi.info
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Medve tört be egy szállodába, egy másik medve embert sebesített Gyergyóban. A politikusok rohantak gratulálni Cristian Mungiu Aranypálmájához, de rendező kollégája kiosztotta őket: talán közhelyek helyett jobb lenne támogatni a filmipart. Hírek vasárnap.

… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.