// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Már augusztus van, de egy vendéglőben még mindig karácsonyi töltött káposztával várták a vendégeket

// HIRDETÉS

A fogyasztóvédők nem örültek annyira a túlkoros ételnek.

Egy jó sonka vagy egy minőségi, hordóban érlelt whisky rendszerint kimondottan jobb minőségűvé válik az idő múlásával, egy lugosi vendéglőben azonban úgy gondolták, kipróbálják az „érlelést” a töltött káposzta esetében is. Így aztán a karácsonyra készített, de megmaradt adagokat lefagyasztották, abban reménykedve, hogy a vendégeknek nem tűnik föl: veterán fogást kaptak.

A fogyasztóvédők azonban nem díjazták a vendéglősök újítását, úgyhogy szombati razziájuk során egy másik, szintén lugosi vendéglővel együtt egyrészt összesen 30 ezer lejes bírságot róttak ki rá, száz kilogrammnyi, nem megfelelő minőségű alapanyagot vagy ételt pedig elkoboztak.

Sorin Susanu, a fogyasztóvédelmi hatóság temesvári területi kirendeltségének vezetője elmondta, elképesztő állapotokat találtak a két vendéglő konyháján: rengeteg lejárt szavatosságú vagy szakszerűtlenül tárolt alapanyagra, a húsok jelentős részén nem tüntették fel a származási helyet és azt, mikor szerezték be, emellett a levest is a padlón tárolták.

A higiéniával is problémák voltak, és egyik helyen sem fertőtlenítették a tojást.

Aki esetleg kíváncsi lenne a matuzsálemi korú töltött káposztára, annak rossz hírünk van: a problémák orvoslásáig mindkét vendéglőt bezáratták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro