// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Már a nemzetközi sajtó is Opreán szórakozik

// HIRDETÉS

A Euronews is megírta, hogy odahamisított egy kezezést Obamával a volt román miniszterelnök-helyettes.

Tegnap tette ki saját Facebook-oldalára a fenti képet Gabriel Oprea volt (és rendesen levitézlett) belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, ma már a hazai után a nemzetközi sajtó is rajta szórakozik.

A Euronews megkeresésére azt válaszolta, Obama mindenkivel kezet rázott a teremben, Aurescu külügyminiszterrel, vele és Traian Băsescuval. Ő maga nem fotós és nem is ért a képhamisításhoz, ezt a képet ő is csak úgy kapta. Majd ezt az olcsó mentegetőzést kitette saját Facebookjára is:

Ha a képhamisításhoz nem is ért, szeme igazán lehetne. Azzal, hogy Obama úgy fog vele kezet, hogy nem is rá néz, ő se Obamára, Băsescu meg úgy vigyorog valakire, aki ott sincs, mint a ligeti vadalma – mindenki komplett idiótának tűnik a fotón.

Szöveg hamisításához viszont ért, Gabriel Oprea ugyanis két húzásával tűnt el a hazai politika süllyesztőjében. Az egyik az, hogy kiderült, plagizálta a doktoriját, sőt az általa vezetett doktori dolgozatok sem az eredetiség mintapéldányai. A másik pedig az a basáskodás, ahogy a rendőröket odatette őt meg nem illető hivatalos konvoj biztosítására. Egy ilyen konvoj motoros felvezetőjeként halt meg Bogdan Gigină rendőr, amikor késő este nagy sebességgel haladtak az esős aszfalton, és belezuhant a gázművek ásta munkagödörbe.

A hamisítás jegyében telt Oprea politikai karrierje, és úgy tűnik, annak jegyében óhajt visszatérni is, kommentálta az ordas képhamisítást Traian Băsescu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.