// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Már a horvátok is Európán kívüli hotspotokat kérnek

// HIRDETÉS

Az olaszoknál elkészült az első hotspot, de nem nyitják meg. Mindenki Európára vár.

A vártnál is több, összesen öt és fél ezer migráns érkezett Horvátországba csütörtök reggelig – jelentette a horvát sajtó csütörtökön.

Ranko Ostojic belügyminiszter szerdán éjszaka újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg ellenőrzés alatt tartják a határt, de ha nagyobb migránshullám érkezik Szerbiából, akkor teljesen más módszert kell alkalmazniuk. „Ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak hot spotokat kell építeni, hogy ott regisztrálják őket, még mielőtt a migránsok Horvátországba jönnének” – mondta.

 

A migránsok egy részét az éjszaka folyamán már Zombor felé irányították a szerb hatóságok a horvátok kérésére, a vajdasági Bácsbezdán és a horvátországi Kiskőszeg (Batina) határátkelőre. Ez már a Baranyai háromszög, amely a magyar határ túloldalán fekszik.

 

Sajtóbeszámolók szerint szerda este még buszokkal szállították az embereket a tovarniki határátkelőről a befogadóállomásokra, éjszaka vonat is indult, amely 800 migránst szállított el. A 24 sata című napilap szerint azonban új vonatok és buszok nem érkeztek a határátkelőre, ahol már több ezren gyűltek össze. A lap újságírója szerint a helyzet 

„kezd ahhoz hasonlítani, amit Szerbiában és Magyarországon lehetett látni”. 

A tovarniki vasútállomáson egyetlen mobil WC áll rendelkezésre a migránsoknak, és egyetlen csap van, amelyből ihatnak, és amely előtt folyamatos a sor.

 

Vesna Pusic külügyminiszter szerdán a késő esti híradóban arról beszélt, hogy Horvátország néhány ezer menekülttel még meg tud birkózni, de több tízezerrel már nem. A műsorvezető kérdésére, mit fog akkor tenni a kormány, ha a határsértők száma folyamatosan nő, azt válaszolta, segítséget kérnek az EU többi országától.

 

Átfogó európai, az összes uniós és nem EU-tagország által elfogadható megoldásra van szükség a menekültválságban, ellenkező esetben humanitárius és politikai katasztrófával kell szembenézni – jelentette ki Washingtonban helyi idő szerint szerdán Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a Brookings Intézetben tartott előadása során.

 

„Ma nagyon kellemtelen eseménnyel kellett szembesülnünk a magyarországi határunkon. Nem vádolok senkit, mert a lehető legjobb kapcsolatot kívánjuk megőrizni magyar kollégáinkkal” – mondta a szerb kormányfő, aki a nap folyamán korábban John Kerry amerikai külügyminiszterrel, kedden pedig Joe Biden alelnökkel folytatott megbeszélést.

„Nagyszámú magyar kisebbség él az országunkban, 

és azt akarjuk, hogy azt érezzék, hogy részét képezik társadalmunknak, ez egy másik oka annak, hogy miért akarunk nagyon jó kapcsolatot fenntartani Magyarországgal” – tette hozzá.

 

A szerb kormányfő értetlenségét fejezte ki a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely 30 napos lezárása miatt, amely szerinte nemcsak a két szomszédos ország gazdaságának, hanem másoknak is árt. Mint mondta, hasonló helyzet állhat elő a magyar-román és a magyar-horvát határon is, és sürgette, hogy az EU foglalkozzon a problémával.

 

Vucic miniszterelnök kijelentette: a magyar partnerei meg tudják erősíteni, hogy a migránsoktól Görögországban "senki sem kérdez semmit", ott nem regisztrálják őket, Macedónián pedig a helyi hatóságok közreműködésével busszal szállítják át őket a szerb határra. Az egyes uniós tagállamokat is túlszárnyaló módon, „nagyon európai módon” eljáró Szerbiában viszont iktatják, ellátják őket és ujjlenyomatot vesznek tőlük - mondta. A szerb kormányfő kijelentette, hogy noha a migránsok nagy része csak tranzitországnak tekinti a hazáját, Szerbia kész részt vállalni a menekültek befogadásában.

Elmaradt az első olaszországi regisztrációs pont (hot spot) megnyitása, 

amely csütörtökön a dél-olaszországi Lampedusa szigetén kezdte volna meg működését. Angelino Alfano olasz belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy minden készen áll az európai menekültkérelmet benyújtó illegális bevándorlók regisztrációját szolgáló pont megnyitására, de a lampedusai hot spot csak azután kezd el dolgozni, hogy uniós döntés születik a migráció kezeléséről.

 

A római kormány képviselője korábban az EU-n belüli kvótarendszer elindításához kötötte az olaszországi regisztrációs pontok megnyitását. Hírügynökségi jelentések szerint azonban az Európai Bizottság elállhat azon tervétől, hogy kötelező kvóták alapján osszanak szét 120 ezer menekültet az Európai Unió országaiban.

 

Németország és Franciaország többször szorgalmazta az olaszországi hot spotok minél előbbi megnyitását. Itália déli térségében, ahová a bevándorlók többsége érkezik, több regisztrációs pontot nyithatnának meg: Lampedusa mellett a szicíliai Pozzalóban, Trapaniban, Augustában, valamint a pugliai Tarantóban. Regisztrációs pont lehet a szintén szicíliai Mineóban működő befogadóállomás is. Szicília az Olaszországba érkező bevándorlók 21 százalékát látja el. 

 

A kvótarendszer mintegy 40 ezer fővel csökkentené az olasz befogadóállomások leterheltségét. Az olasz kormány kizárólag eritreai és szíriai bevándorlókat helyezne át a többi európai államba. Először azonban regisztrálnia kell őket, amit eddig az országba érkezett bevándorlók többsége megtagadott. 

 

Az olaszországi befogadóállomásokon csaknem százezer ember van. Augusztus végéig idén már több mint 114 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába, míg tavaly egész évben 170 ezer.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS