// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Majdnem lelőttek egy román repülőgépet a Dnyeszter mentén

// HIRDETÉS

Egy hajszálon múlt, hogy nem tört ki újra a konfliktus Transznisztriában.

Egy térképészeti tevékenységet végző román kisrepülő miatt helyezték harci készültségbe légelhárításukat a napokban a Moldovai Köztársaság orosz többségű, Dnyeszter-menti szakadár területének hatóságai – erősítette meg a bukaresti külügyminisztérium.

A transznisztriai kormány védelmi minisztériuma közölte, hogy az úgynevezett Dnyeszter-menti Köztársaság (amelynek önállóságát egyetlen ország sem ismeri el) légterébe április 4-e és 27-e között több ízben egy Diamond DA-42 típusú, Romániában bejegyzett repülőgép hatolt be engedély nélkül, és katonai létesítményeket közelített meg, emiatt teljes harci készültségbe, lőállásba helyezték a légelhárító egységeket.

A román külügyminisztérium elismerte, hogy a Dnyeszter-menti válság rendezésére alakult közvetítőcsoport transznisztriai képviselője tiltakozó levelet küldött az ügy miatt Románia chișinău-i nagykövetének. Bukarest szerint egy nemzetközi tenderen nyertes román magánvállalkozás kisrepülője valóban térképészeti felmérést végzett a moldovai légtérben, az ország domborzatának digitális modellezése érdekében. Bukarest szerint azonban Chișinău ennek minden fontos részletéről időben tájékoztatta a moldovai biztonsági övezet légterét felügyelő egyesített irányító központot.

Az orosz többségű, a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból, és 1992-ben 15 ezer halottat követelő háborút is vívott vele. A szakadár területen azóta is orosz csapatok állomásoznak. Moldova és a Dnyeszteren túli területek konfliktusának rendezésére egy úgynevezett 5+2 csoport alakult, amelyben az érintett felek mellett Oroszország, Ukrajna és az EBESZ, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió vesz részt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro