Mert hirtelen felértékelődött az RMDSZ.
Két kisebbségellenes törvénytervezetet szavazott le szerdán a román szenátus: az egyik betiltotta volna a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát, a másik pedig megfosztotta volna mandátumuktól azokat a polgármestereket, akik megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését.
A nyelvtörvénytervezetet a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő, az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke dolgozta ki, a polgármesterekről szóló tervezetet pedig Mircea Dușa, Hargita megyei szociáldemokrata (PSD) képviselő, volt védelmi miniszter.
A tavaly nyáron benyújtott törvénykezdeményezéseket a magyar feliratokkal és jelképekkel úgymond „szemtelenkedő", a román nemzeti jelképekkel szemben „tiszteletlenül" viselkedő székelyföldi elöljárók „megleckéztetésének" szándékaként értelmezte a román média.
A tervezeteket nagy szavazattöbbséggel, néhány támogató vokssal és két-két tartózkodással utasították el a szenátus szerdai plenáris ülésén. Tánczos Barna, az RMDSZ frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a román pártoknak most azért „fontos" az RMDSZ, mert a vasárnapi önkormányzati választások nyomán az erdélyi megyék többségében a magyar szövetségen múlik, hogy kinek lesz többsége az önkormányzatban.
A választás előtt lezajlott bizottsági ülésen még hajszálon múlott a tervezetek elutasítása. A szaktestületben a PSD még támogatta tisztségviselője tervezetét, és az RMDSZ a liberálisok segítségével tudott csak „vékony" többséget kialakítani.
A választások után hirtelen megváltozott a szociáldemokraták és a liberálisok hozzáállása is.
„Ez egy olyan konjunkturális helyzet, ami azt mutatja, hogy mi nagyon fontosak vagyunk a románok számára, hogyha számítunk az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Ha rajtunk múlik egy alpolgármesternek, megyei tanácselnöknek a személye vagy egy megyei önkormányzati többség. Akkor száz az öthöz arányban el lehet utasítani az ilyen tervezeteket. De ha ilyesmi a törvényhozási ciklus közepén kerül napirendre, akkor valószínű, hogy nagyon vékony többséggel tudjuk csak elutasítani, vagy egy-kettő át is csúszik az ilyen törvénytervezetek közül" - magyarázta az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A kisebbségi nyelvek közigazgatásból való kitiltását a képviselőház februárban hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította, miután lejárt a napirendre tűzéséhez megszabott féléves határidő. A „vállszalagtörvény" tervezetét tavaly decemberben a képviselőház is leszavazta.
Mindkét törvénykezdeményezés esetében a szenátus kezében volt a döntés.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.